1  A Húsvéti Ír Felkelés, Dublin, 1916

Ír nyelven: Éirí Amach na Cásca

Részlet Dr. Ing. Sebestyén-Teleki István készülő könyvéből: Szabadságharc és Államcsapás tervezése meg kivitelezése

1. rész

1916 március 24 és 30-a között NAGY BRITANNIA Írország-i részében, a fővárosra, Dublin-ra koncentrálva, militáns ír republikánusok fegyveres felkeléssel megpróbálták Írország függetlenségét kivívni. Habár a felkelés katonai katasztrófába torkollott, és a britek véres bosszúhadjáratával végződött, ennek ellenére Írország történetében -útban a szabadság felé- forduló pontot hozott.

Az Amerikában milliós tömegekben kivándorolt írek megalapították az Ír Republikánus Testvériség (Irish Republican Broderhood, IRB) nevű szervezetet, amelyhez rövid időn belül nagyon sok amerikai ír csatlakozott és adakozásukon keresztül a szervezetet fontossá tették az óhazában is. Nem csoda, ha Írországban is megalakult az IRB. A felkelés kitörésében a kérlelhetetlen, és kitartó, kemény hazafinak Tom Clarke-nak (ír neve: Tomás Séamus Ó Cléirigh; 1858 március 11 – 1916 május 3) történelmi szerepe volt.

Clarke 20 évesen 1878-ban csatlakozik az IRB-hoz, miután John Daly felvette vele a kapcsolatot és beszervezte őt. 2 év múlva már a helyi (Dungannon) szervezet feje lett. 1883-ban Henry Wilson név alatt Londonba utazik, hogy a Londoni hidat dinamittal felrobbantsák. Azonban lebuktak és Clarke-ot még három társával együtt életfogytiglanra ítélték. 1896-ban tüntetések kezdődtek Clarke és még 5 társa szabadulásának érdekében.

Clarke végül 15 évig ült börtönben és 1898-ban szabadult. Hazaérkezésekor fáklyákkal köszöntötte őt egy hazafias, hatalmas tömeg. Clarke ezek után eltávozott Amerikába, ahol feleségül veszi John Daly lányát, Kathleen-t. Brooklynban a Clan na Gael-nek, az IRB testvérszervezetének, dolgozik. 1906-ban feleségével együtt elhatározza, hogy farmot vásárolnak. Az első szántójuk 120’000 m2 volt. Egy idő után 1907-ben, New York államban, Manorville-ben már 240’000 m2-es farmjuk volt, melyen sikerrel gazdálkodtak. Ebben az évben Dublinban nyitott egy kioszkot és belevetette magát az IRB tevékenységébe. Miután beilleszkedett újra az ír társadalomba, szomorúan tapasztalta, hogy az ír ügy rosszabbul áll, mint amikor bevonult a börtönbe. Elkeseredésében komolyan tervezte távozását Amerikába. De a „testvérek” maradásra ösztökélték, s így Clarke elkezdte felfiatalítani a körülötte lévő IRB tagokat.

Az írek tömegei leginkább a parlamentáris, békés megoldásban reménykedtek, hisz hemzsegtek a parlamentarista pártoktól és azok szállóigéitől volt tele a fejük. Mindegyik párt azt remélte, hogy bekerülnek Londonba, a parlamentbe és majd megoldják a bajaikat ott, párbeszéddel, a kis lépések taktikájával. Ahogy a mellékelt ábra is mutatja a helyzet Clarke szemében siralmas volt: az írek kb. 70%-a ebben a kis lépések (inkább hátra, mint előre) taktikájában bízott és ezekre a parlamentarista pártokra szavaztak.

A kis lépések taktikájában szerepelt egy nagy lépés is, ami állandóan csak eltolódott, értsd nem akart életbe lépni: az ír önkormányzás, vagyis a „Home Rule”. Összesen 4 Home Rule Bill Törvényjavaslat bukott el:

– az első az Alsóházban

– a második és harmadik a Felsőházban.

– Végül 1920-ra lett ebből valami, de akkor már késő volt. Ebben a Home Rule-ban lett Írország felosztva Északra és Délre. S emiatt azóta is folyik a vér!

Az írek egy kisebb része, a republikánusok, viszont nem hittek a kis lépések taktikájában, nem hittek abban, hogy bajaikra a megoldás az angol oroszlán barlangjában keresendő. A republikánusok azt vallották, hogy Angliával csak egy puska célkeresztjén át lehet tárgyalni.

1887-ben hatályba léptettek egy büntető törvényt, amely megengedte a Londonból kinevezett helytartónak, a Főispánnak, hogy bármely ír egyesületet betilthasson. Ennek következtében rövid időn belül 5000 személyt letartóztattak és elítéltek. 1881-től a börtönviselt Parnell volt az elfogadott vezér, az 1891-ben bekövetkezett haláláig, amikor is az erősen mérsékelt Redmond került a párt élére.

Az IRB-be (Ír Republikánus Testvériség) való felvételkor, minden új tagot 2 régi kipróbált tag kellett írásban ajánljon, az új tag a következő esküt kellett letegye:

„Isten színe előtt, én, …………………………………………………………. ünnepélyesen esküszöm, hogy szélsőségesen mindent meg fogok tenni Írország nemzeti önrendelkezésének elérése érdekében, hogy az Ír Republikánus Testvériség Legfelsőbb Tanácsához és az Ír Köztársaság Kormányához feltétlenül, örökre hű maradok, hogy az Ír Republikánus Testvériség Alkotmányát és elöljáró tisztjeim utasításait tiszteletben tartom, és a szervezet titkait töretlenül megőrzöm.

Isten engem úgy segélyen!”

Ezzel az esküvel szorosra kötött szervezetbe az ír nemzeti érzelmű fiatalok tömegesen álltak be, annak ellenére, hogy a katolikus egyház nem győzte kiátkozni őket. Clarke továbbra is elkeseredetten figyelte, hogy az ír ügy mennyire silányan áll. 15 éves börtönbüntetése glóriájának fényében hamarosan az Ír Republikánus Testvériség Legfelsőbb Tanácsának tagja lett. Ezek után fogott neki a börtönben megszokott körültekintéssel és türelemmel a szervezet megfiatalításához, átformálásához. A következő fiatalabb férfiakat szervezte be maga köré:

• Padraic Pearse, író és iskolaigazgató
• Joseph Plunkett, az Irish Review (Ír Vélemény) kiadója
• Sean McDermott, az Irish Freedom (Ír Béke) kiadója
• Eamonn Kent, zenész.

Ír szabadságharcosok, a Húsvéti Felkelés vezetői
Sir Roger David Casement	Patrick Pearse	James Conolly

Kapcsolatokat épített ki olyan ír nemzetiekkel is, az ír egység felépítése érdekében, akik az egyház miatt, vagy egyéb okok folytán, nem tudtak az Ír Republikánus Testvériség, titkos szervezet tagjaivá válni. A szervezeten belül és a szervezet köré tömörült tagok között sem volt szabad éreztetni a társadalmi rangbéli különbséget, de azt sem, hogy az egyik déli, a másik meg északi ír, hogy az egyik katolikus a másik meg protestáns.

Clarke dublini dohány boltja körül mind nagyobb lett a forgalom. A vásárlók, akik megvették a cigarettájukat, vagy újságjukat, magazinjukat még mindenképpen társalogni akartak Clarke-kal. Erre a nagy forgalomra felfigyelt a brit titkosszolgálat és logikus, hogy bevetették az embereiket, akik aztán nemcsak dohányt vásároltak, hanem provokatív beszélgetéseket is kezdeményeztek. Clarke-nak azonban volt 15 év börtön tapasztalata és a börtön előtti meg utáni illegális szervezkedésben való hatalmas gyakorlatának köszönhetően ezeket a beugratós provokáló beszélgetéseket kikerülte. Az Ír Republikánus Testvériség vezetése akkoriban a következőkből állt: Cathal Burgha, Sir Roger Casement, Erskine Childers, Darrell Figgis, Arthur Griffith, Bulmer Hobbson, Thomas McDonagh, Eamonn de Valera. A Dublin-i kastélyban, ami a brit helytartók és intézmények, meg a titkosszolgálat székhelye volt, semmit sem tudtak meg a lázadók terveiről. Mindez egyértelműen Clarke tapasztalatának, nyugodtságának és körültekintésének volt köszönhető, aki ugyanezt a viselkedésformát elvárta a többiektől is.

A Home Rule törvényjavaslat körüli angol hercehurcát az írek nagy sopánkodással, vagy dühöngéssel, ill. kárörvendve fogadták. Mindeközben Délen Arthur Griffith a Sinn Fein (Mi Magunk) vezére lett. Constance Markiewicz Grófnő megalakított egy cserkész egyesületet, –a Na Fianna Eireann-t-, ahol a serdülőkor előtti és serdülőkor elején lévő fiatalok, gyerekek kaptak erős-radikális nemzeti nevelést. Az Ír Sziget északi részén 1911-ben egy protestáns többségről beszélhetünk. Az angol gyarmatosítók ide ipart telepítettek és persze nem hiányoztak hozza a betelepített angolok, vagy isten ments, dehogy angolok, csak protestánsok. Ez a társadalmi réteg és a tőlük függők tömegei unionisták voltak. Az írek fölötti társadalmi státusuk megőrzése végett jól szervezett klánokként működtek és nem vegyültek az ír plebsszel. De az idők folyamán mind több és több protestáns, az írek szerint angol meg skót gyarmatosító, telepedett be az Ír Sziget északi 4 grófságába: Antrim, Armagh, Derry, Down. Az Unionisták 1910-ben felhívták minden unionista figyelmét, hogy lépjen be az „Orange Lodges”-ba (Narancssárga Páholy) és tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy a Home Rule ne léphessen életbe. De ha mégis törvényerőre emelik a javaslatot, akkor annak megvalósítása ellen minden unionistának aktívan cselekednie kell! Az unionisták a a Dublini Egyetem konzervatív alakját, a fiatal ügyvédet, Sir Edward Carson-t választották vezetőjükül. Carson ugyanolyan keményen és kompromisszumra hajlás nélkül védte az unionisták érdekeit, mint ahogy tette ezt Clarke az Ír Republikánus Testvériség egyik kiemelkedő vezéreként. A táborok közötti frontvonalak ezzel keménnyé váltak és kialakult a háborús atmoszféra. 1911-ben Carson 100’000-es tömeg előtt, -a Narancssárga Páholy tagjai- tartott gyújtó hangú beszédet. A mozgósítás a Home Rule bevezetése ellen olyan erőteljes volt, hogy amikor megérkezett Belfastba, 1912 februárjában, Winston Churchill nem engedték meg neki, hogy a Home Rule bevezetése érdekében az Ulster Hall termet használja. 219’000 aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy a Home Rule bevezetését minden eszközzel meg fogják akadályozni és nem fogják elismerni a Home Rule törvény által előírt írországi parlamentet. A dokumentumon 219’000 vérrel aláírt név szerepelt. A betelepítettek ezen elszántsága után további nagy tömeggyűléseket szerveztek és provokáló tartalmú, elszántságra felhívó, szenvedélyes beszédekkel izgatták a tömeget. Minden ilyen tömeggyűlésen elénekeltették a tömeggel az „O God our Help in Ages Past” (Ó Isten, régmúlt időkben támaszunk) és az „Erős vár a mi Istenünk”:

„Erős vár a mi Istenünk
Jó fegyverünk és pajzsunk.
Ha ő velünk, ki ellenünk?
Az Úr a mi oltalmunk.
Az ős ellenség
Most is üldöz még,
Nagy a serege,
Csalárdság fegyvere,
Nincs ilyen több a földön.”

Elképesztő képmutatás, de ezt a betelepítettek énekelték!

Az írek megrökönyödve vették tudomásul, hogy ezek a galád angolok és skótok még Isten nevét is a szájukra veszik. Habár Jézus a felebaráti szeretetet hirdette, a betelepítettek egyházi énekeket gyaláznak meg azzal, hogy gyűlöletkeltésre használják a szent énekeket. Ezeket a provokatív tömeggyűléseiken énekelve szentségtörést követnek el! –hangzott az általános katolikus ír vélemény.

A hecckampányt azzal tetézték, hogy nyitottak egy pénzalapot és hatalmas aktivizmussal pénzt gyűjtöttek a leendő árváknak, özvegyeknek a megsegítésére. Honnan, honnan nem, de 1 millió Font került a bankba erre a számlára. A betelepültek készen álltak az írek további gyarmati sorsban tartására! A harcias unionista szervezetek gomba módjára nőttek ki a földből is. Fegyverek is mind több és több került unionista civil kezekbe. Carson 1911 decemberében, a brit Konzervatívok masszív támogatásával, megalakította az Ulster Volunteer Force (Ulster-i Önkéntes Erők) paramilitáris szervezetet, akik törvény ide, meg oda, nyilvánosan fegyveres felvonulásokba és gyakorlatokba kezdtek.

Az Ulster-i Önkéntes Erők szervezet a mai nap is létezik, ugyanis 1966-ban újra alakították. Terrorista szervezetként van nyilvántartva. Testvér szervezete a szintén terrorista Red Hand Commando (Vörös Kéz Kommandó).

Az írek megfélemlítése csodálatosan működött, az unionisták teljes megelégedésére. 1913 augusztusában Carson még a német császárral is találkozhatott, aki nagyon csalfa módon azt ígérte neki, hogy egy sereget küld oda és Angliát megszabadítja minden ír problémától. 1914-ben a háború kitörése előtt a Carson intézkedéseinek megfelelően a német kormány 35’000 Mauser puskát juttatott, -természetesen nem ingyen, hanem pénzért-, az unionistáknak 2,5 millió tölténnyel együtt. Az ügyletet Carson nevében egy mély növésű Frederick Crawford nevű alak bonyolította le. A szállítmány álcázott ládákban egy norvég „Fanny” nevű hajóra került. A megfelelő tengeri pozícióban Crawford a kapitányhoz sétált és pisztolyt rántott. Kényszerítette őt, hogy az eredeti céltól eltérően induljon az ír szigetre. Újra csoda játszik az unionisták kezére és “észrevétlenül” átcsusszannak az angol hajóblokádon és kikötnek Larne kikötőjében. Itt újabb unionista “csoda” lepi meg az ír felkelés után érdeklődő olvasót: teljesen nyíltan, mindenki szeme láttára kirakták és elszállították a fegyvereket. Egy fia angol rendőr sem, sőt titkos szolga sem járt még véletlenül sem arra, hogy észrevegye a nagy nyüzsgést. Mindezt azért közöljük gúnyos hangnemben, mert a brit állami szervek „mit sem tudtak minderről a sok csodáról”. Carson egy Newry-ban tartott orákulumában a tömegnek bejelentette:

„A gyakorlatozás törvényellenes, a paramilitáris szervezeteink törvényellenesek, mindkettőről tud a kormány, mégsem avatkozik be. Tehát ne féljetek a törvénytelenségektől!”

Az Ír Republikánus Testvériség (továbbiakban IRT) ezeknek az őrült unionista szervezkedéseknek rendkívüli módon örvendett, mert mobilizálhatták ők is az embereiket a fegyveres gyakorlatokra. De tartózkodtak az unionistákkal való konfrontációktól. 1913-ban megalakították az Ír Önkéntesek paramilitáris szervezetet, de előtte megjelentettek egy vezércikket „Észak kezdte el” címmel. Ebben a témában elkezdődött egy cikklavina, aminek a célja rávilágítani az északon gyűlölködő unionisták szervezkedéseire. Rövidre fogva, ilyen módon készítették elő a terepet, hogy a brit érdekeket védendő, s ezen belül a Home Rule törvény életbe léptetését megvédendő, alakítaniuk kell a Délieknek is egy hasonló fegyveres szervezetet. A szervezet megalakításának terveit 1913 november 11.-én készítették el a Dublin-i Wynn’s Hotelben 11 ír nemzeti érzelmű vezető. November 25.-én tartották az első nyilvános összejövetelt a Dublin-i Rotundában, ahol az elvárásoknak megfelelően nagyszámú érdeklődő jelent meg. 4000-en fértek be, inkább gyúródtak be, a terembe, de még ennél jóval nagyobb tömeg várt kinn. Az elkövetkező hónapokban hetente ezrek léptek be az Ír Önkéntesek soraiba. Az IRT terveinek megfelelően alakult az Ír Önkéntesek tömegbázisa, de az IRT vezérei távol tartották magukat attól, legalábbis a felszínen, hogy a vezetésben nyilvánosan részt vegyenek. Az egész szépen alakuló mozgalom az IRT tervei szerint alakult, amikor az ultra mérsékelt Redmond, az Ír Parlamentáris Párt elnöke elfogadtatta az Ír Önkéntesek vezetőivel, hogy az irreguláris hadsereg a pártjukhoz tartozzon. Ezzel akkora hibát követtek el az IRT vezérei, amiben később a felkelés bukásának egyik okozóját tudjuk lokalizálni. Később bánták is, hogy miért hagyták tevékenykedni ezt az ultramérsékelt fickót egy olyan háborús környezetben, ami akkor Írországra volt jellemző. Tudvalévő pedig, hogy

-a gyávák közül kerülnek elő az árulók!-

Miután az Ulster-i Önkéntes Erők már állig felfegyverkeztek, az álnok és képmutató brit parlament törvényt hozott, mely szerint mindenfajta fegyver szállítása az ír szigetre betiltatott. Pearse híressé vált mondása, miszerint „Egy unionista fegyveres korántsem olyan nevetséges, mint egy Ír Önkéntes fegyver nélkül.”, még jobban felzaklatta a közvéleményt. Sir Casement, O’Rahilly és Hobson elkezdtek fegyverszerzési lehetőségek után kutakodni. Sikerült is 1000 fegyverre szert tegyenek, amit a Dublin melletti Howth kikötőben leraktak és az önkéntesek között szét is osztottak. Ennek az akciónak a titokban maradása csak annak volt köszönhető, hogy az ír nép addigra már megtanulta tartani a száját és nem pletykálgattak szabadon és jóízűen, ahogy teszik ma sok fegyelmezetlen, rabságába belenyugodott nép fiai és lányai. A fegyverekkel Dublin-ba visszatérve szinte szembe mentek egy nagy csapat felfegyverzett Metropolitan rendőrrel, akiktől –időben észrevéve őket-, szerencsére épségben megszabadultak. Mégis csak fülest kapott a rendőrség? Ez a mai napig nem tisztázott kérdés maradt. Miután az önkéntesek teljesen épen leléptek, ill. elmenekültek, szétoszlottak, egy véletlenül arra jövő népes, teljesen fegyvertelen civil csoport ezeknek a rendőröknek a célkeresztjébe került. A rendőrök kegyetlenül lemészárolták őket. Ennek az elvakult rendőri önkénynek köszönhetően az Ír Önkéntesek közé tömegesen vonultak be további, harcolni vágyó fiatalok és kor nélküli férfiak, másképp kifejezve „bősz nagypapák”.[1]

Vége az I. résznek

[1] http://de.wikipedia.org/wiki/Irish_Volunteers