Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Politikusbűnözés
Politikusbűnözés : Fideszbűnözés a Dráva partján is

Fideszbűnözés a Dráva partján is

Hunhír.info  2016.03.30. 17:07

A Somogy megyei Heresznye Fidesz–KDNP-s színekben mandátumot nyert polgármestere és tettestársai ellen polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás, csalás, valamint közokirat- és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség.


Mivel találkoztunk már olyan esettel, amikor egy rovott múltú fideszes önkormányzati képviselő agyonverte, majd betonba öntötte áldozatát, mondhatnánk azt is, hogy a legújabb botrányos eset már szóra sem érdemes, hiszen az elkövetők most legalább voltak olyan „visszafogottak”, hogy megvárják „áldozatuk” természetes halálát, s csak utána vetettek szemet annak hagyatékára.

A vád szerint az örökös nélkül elhunyt férfi 18 milliós vagyonát csalárd eszközökkel megszerző fideszes polgármester – akit természetesen megillet az ártatlanság vélelme – nem kíván lemondani, ezért kíváncsian várjuk az üggyel kapcsolatosan a Fidesz illetékes vezetőinek reagálását.

A Jobbik véleménye szerint a felháborítóbbnál felháborítóbb esetek ismételten rávilágítanak a jó farizeus módjára a más szemében a szálkát, a sajátjában azonban a gerendát sem észrevevő kormánypárti politika álszent magatartására. Ezért határozottan felszólítjuk a hatalom jelenlegi birtokosait, hogy túlbuzgó hipokritaként ne az legerősebb ellenzéki erőre szórják habonyi propagandahazugságaikat, hanem inkább fékezzék meg a rendszerszintű lenyúlásoktól megmámorosodó, onnan a mintát lemásoló embereiket!


Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG