Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Politikusbűnözés
Politikusbűnözés : Földnélküliek - tízből csak egy földműves tudott földet venni

Földnélküliek - tízből csak egy földműves tudott földet venni

alfahir.hu  2016.04.04. 15:47


Az állami földárverések második szakaszának lezárásáig, március 31-ig 180 ezer hektárt értékesítettek, ebből az államnak mintegy 240 milliárd forint bevétele származott - közölte az állami földekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.


Bitay Márton Örs elmondta, a 6 hétig tartó őszi és a 4 hétig tartó tavaszi árveréseken minden tizedik földvásárlásra jogosult gazda vett földet,

azaz a "földműveseknek" - akik közé tartozik a Mészáros család is - mindössze a tíz százaléka jutott földhöz..

Ez 19 ezer birtoktestet és több mint 10 ezer vásárlót jelentett.

Hozzátette: az árverések mindenhol nagyobb gond nélkül zajlottak le. Az értékesítési átlagár minden megyében minimum 21-22 százalékkal meghaladta  az OTP Bank és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adott megyére vonatkozó referenciaárait, de volt olyan térség  is, ahol ez a felár 100 százalék körül volt - mondta az államtitkár.

 

Bitay Márton Örs kiemelte, hogy Fejér megyében (a felcsúti központú megyében tapasztalt visszásságokról ITT és ITT olvashat) az állam hektáronként mintegy 500 ezer forinttal kapott többet az egymilliósnál valamivel magasabb referenciaárnál a földárveréseken.

Az állami földek értékesítésének célja nem az állami bevételek növelése, hanem az agrár középosztály megerősítése volt - hangsúlyozta.

Bitay Márton Örs, az államtitkár, akinek papírja van arról, hogy olykor félrevezeti a közvéleményt

Csakhogy, mint annyi más esetben, a Fidesz általi középosztály-megerősítés nem szól másról, mint hogy egy szűk barti kör kiemelnek, a nagy többség megélhetését pedig elveszik. Így történt ez Kishantoson is, miközben még a leginkább elmaradottabb térségekben is képes a vidék ellátni a közösségeket.

Az MTI kérdésére elmondta:

amennyiben a kormány úgy dönt, folytatódik a Földet a gazdáknak program, a  harmadik szakaszban nemcsak a még el nem kelt földeket hirdetik meg újra, hanem a licitbe bevonhatják a halastavakat és a gyümölcsösöket is. Most azonban még arra nincs lehetőség, hogy több gazdálkodó együtt pályázzon egy-egy nagyobb birtoktestre. Ehhez szintén kormánydöntés szükséges

- közölte az államtitkár.

 

Sarkadi-Illyés Csaba

 

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!