Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Belföld
Belföld : Balog Zoltán egészségügyi béremelést ígért

Balog Zoltán egészségügyi béremelést ígért

MTI  2016.04.14. 12:02


A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremeléséről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.


A miniszter közlése szerint felkérte Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy az ágazat szereplőivel - köztük az orvosi kamarával, a kórházszövetséggel és a szakszervezetekkel - üljön le tárgyalni arról, milyen ütemben és mértékben valósulhat meg a tervezett többlépcsős béremelés az ágazatban.

Balog Zoltán azt mondta: azt szeretné, ha már az idén megkezdhetnék a béremelést, amely aztán 2017-ben és 2018-ban folytatódhatna, és talán egy negyedik lépcsőt is hozzá tudnak tenni, ahogy korábban a tanárok négylépcsős béremelésénél.
A miniszter a műsorban felidézte: tárcáját érintően csak az egészségügyre több száz milliárd forint forrás jut. A köznevelésre is százmilliárd forint feletti összeget vonnak be, de emellett a szociális és kulturális ágazatban is szeretnének béremelést.

A miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az egészségügyi béremelésről azt mondta: az államtitkár a jövő héten kezdi a tárgyalásokat, és a tervek szerint júniusra már pontosan lehet majd tudni, mely területeken mekkora és milyen ütemezésű lesz az emelés. Ha már idén is lesz, akkor ahhoz módosítani kell az idei költségvetést - tette hozzá.

Balog Zoltán szerint a rezidenseknél és a fiatal szakorvosoknál - akik vállalják, hogy az állami egészségügyben dolgoznak - rendben vannak a bérek, most az a cél, hogy az idősebb orvosok bérét felzárkóztassák erre a szintre. Az ápolóknál 3-4 éves bérfelzárkóztatási programot szeretnének, és a szociális dolgozóknál is emelni kell a fizetéseket.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!