Nagy dolog azért az internet, a közösségi hálókról nem is beszélve, mert olyan írásokba és beszélgetésekbe nyer betekintést az ember, melyekről egyébként tudomása sem lenne. Egy érdekes jelenségre lettem így figyelmes. A magyarországi muszlimpuszilgató-migránssímogató ellenzéki pártok tagjai, politikusai, holdudvara és sajtója ugyanis egy furcsa érvet hoz fel gyakran, amivel a saját nemzetromboló ízlésükre próbálják rászoktatni a közvéleményt.

Ez pedig úgy szól, hogy a magyaroknak azért kellene pozitívan viszonyulniuk a bevándorlókhoz, mert tulajdonképpen a magyarok is bevándorlók. No persze, mint ahogy azok is azok voltak, akiket a honfoglaláskor itt találtak, csak azok valamivel korábban érkeztek, de az érvelés logikája akkor is beteges.

A bevándorlás veszélyes is lehet

Most elvonatkoztatva attól, hogy rólunk van szó, a magyar honfoglalás sikeressége éppen azt bizonyítja, hogy milyen veszélyes tud lenni a bevándorlás, egy új nép betelepülése, s bizony történelmi távlatból nézve, hogyan tudja eltűntetni, asszimilálni a korábban ott élő népeket. Ennek arra kell intenie minden magyart, hogy egy újabb, ilyen veszélyeket hordozó bevándorlást minden erővel, még csírájában elfojtson.

De van egy másik jelenség is, ami ezt a veszélyt még reálisabbá teszi, ez pedig az a tapasztalat, ami már a magyar állam történelme alatt gyülemlett fel a betelepülő népekkel kapcsolatban. Éppen ideje már, hogy leszámoljunk azzal a szenvelgő ütődöttséggel, ami Szent István királyunk fiához írt Intelmeivel kapcsolatos. (Arról nem is beszélve, hogy vannak történészek, akik ezt a korabeli, királytükörnek nevezett műfaji megnyilvánulást nem is fogadják el hitelesnek, hanem későbbi korban írt visszavetítésnek tartják.)

Az egynyelvű ország gyenge és esendő?

A történelmi valóság ugyanis nem azt mutatja, hogy az egynyelvű ország gyenge és esendő, hanem ennek az ellenkezőjét. Egy japán pl. biztos nem kerül abba a helyzetbe, hogy a betelepülők az ország egyes részein többségbe kerülvén, azokat elszakítják. S nem csak azért, mert Japán sziget – tudnánk hozni más példákat is -, hanem azért, mert megvalósították azt az egészséges fajvédelmet (nem összekeverendő a fajgyűlölettel), és nemzetvédelmet, amit egyébként minden fajnak és nemzetnek, minden politikai döntésnél elsősorban szem előtt kell tartania. Ne feledkezzünk meg a legnagyobb, Max Weber ukázáról, miszerint a politika célja: nemzeti fajtánk fennmaradása és kiművelése.

Noh, ez az ösztön hiányzott a mindenkori magyar politikából, mikor nyakló nélkül engedte, s a nyugatiak esetében hívta be a külföldieket az országba. Adókedvezményekkel, miközben az államalapító magyarság adók alatt nyögött. A nyugati németek, vallonok, olaszok stb. sokfélék voltak, s nem egységesen telepedtek le az országban – a szepességi és erdélyi szászok kivételével – ezért gyorsan beolvadtak, de már az erdélyi szászok elég sok problémát okoztak a magyar államnak a későbbiekben, lévén osztrák-rokonok, s Erdély románok általi elszakítását is támogatták.

Jogkövetelés, irredentizmus

A legnagyobb végzetes csapást Trianonban a magyar államra azonban azok a nem őshonos bevándorlók mérték, akik csak évszázadokkal a magyar állam megalakulása után kezdtek beszivárogni. Az évszázadok alatt az általuk leginkább koncentráltan megült területeken többségbe kerültek, értelmiségi rétegük megalkotta azokat a történelmi mítoszokat, melyekben ők már a magyarok bejövetele előtt ide pozícionálták magukat, s először, mint kvázi őshonosok, kisebbségi jogokat kezdtek követelni, később azonban irredentaként léptek fel.

Tehát az akkori történelmi magyar állam határain túl élő testvéreikkel való egyesülésért kezdtek politizálni. Összhangban, a 19. században kialakult környező államoknak is ez volt a hirdetett politikájával, pl. a szerb és a román államéval. Miközben Nyugat-Európában őshonos kisebbségi népeknek nem voltak meg a legminimálisabb nyelvi jogaik sem. Trianonban aztán ezeket a területeket elvesztettük, s még magyarok milliói is idegen megszállás alá kerültek. Az osztrák-alárendeltségi múlt is megtette a magáét, a korábban teljesen magyar Őrvidék egy része is, Burgenland néven Ausztriához került.

Az etnogenézis máig tart

A magyarok bejövetelekor nem tudunk egyetlen olyan népről, etnikumról sem, amely már akkor a Kárpát-medencében élt volna. A történeti források avarokról szólnak, olyanokat ma már csak talán Dagesztánban lehet fellelni. A helységnevek és  természeti földrajzi nevek tanúsága szerint, Erdélyben sem románok, hanem szlávok éltek.

Ez az egész medencében megfigyelhető, az Alföldön is, lásd pl. Szolnok nevét. Ezek etnikai szempontból nem differenciált szlávok voltak (még ma sem ritka az ilyen, lásd pl. morvák, macedónok, montenegróiak, akik etnogenézise máig sem fejeződött be), akiket, mint szolganépeket még az avarok hoztak magukkal. Régészeti leletek, és források alapján tudjuk, hogy az avarokkal összeolvadtak, de ennek a keverék népnek az uralkodó nyelve a szláv lett.

A bevándorlók és a magyarság

Ugyanaz történhetett, mint a honfoglaló bolgártörökök és a déli szlávok összekeveredésekor. Ilyen differenciálatlan nyelvi szlávság csak a Felvidéken, s Szlavóniában érte meg a 20. századot, közülük csak az előbbi tudott néppé, etnikummá válni a 16. századra.

Az erdélyi románok és délvidéki szerbek azonban csak évszázadokkal az államalapítás után jöttek be mai lakóhelyükre, a szerbek legnagyobb tömegei csak a török uralom végén. A ruszinok betelepülése – valach kolonizációnak hívják a szlovák történészek – is csak a 14. századra tehető, mint ahogy a románoké is.

Nem jut eszembe egyetlen más nép sem, amivel történelmi olvasmányaim során találkoztam volna, melynek akkora károkat okoztak a bevándorlók, mint a magyarságnak. Nem csak hogy elszakították hazánk legnagyobb részét, hanem magyarok millióit juttatják idegen uralom alá. Ennek a történelmi tapasztalatnak tehát meghatározónak kell lennie a migránsválság alatti magyar politikában, s hála istennek egyelőre ez így is van.

Ha valaki ezt nem érti nyugaton, akkor először türelmesen el kell neki magyarázni, a Trianon szó gyakori használatával. Ha ez nem segít, akkor emelt hangon!!!

Könözsi László, korkep.sk

Nyitókép: wikipedia – Munkácsy Mihály: Honfoglalás (részlet)