Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Belföld
Belföld : A Jobbik lesz a váltópártja a Fidesznek

A Jobbik lesz a váltópártja a Fidesznek

  2017.01.03. 16:44

 
Volner-Janos-250.jpgNem engedi el a letelepedési kötvények megszüntetésének ügyét a Jobbik – erről beszélt a párt frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Ha a KDNP-s Rubovszky György vezette igazságügyi bizottság fideszes többsége el is buktatná az erről szóló alaptörvény-módosító javaslatot, Volner János ígérete szerint újra benyújtják majd, „egészen addig, míg el nem fogadják”.

– Nagy változások voltak a Jobbik frakciójában, ez volt az első olyan ülésszak, amikor Novák Előd már nem ült ott önök között. Milyen volt a munka nélküle? – kérdeztük a jobbikos Volner Jánost a parlamenti frakcióvezetőkkel készült, a nemrég lezárult őszi ülésszakot értékelő interjúsorozatunkban.

– Hasonlóan ment minden, mint azelőtt. Arról kellett döntenünk, hogy ki veszi át Előd távozása után a korábban általa vitt médiapolitikai kabinetet. Tekintettel arra, hogy felesége, Dúró Dóra érdeklődést mutatott a terület iránt, és férje révén a kellő szakmai háttértámogatása is megvan, így hozzá került.

– Novák Előd azért a bekiabálások műfajában is kimagasló volt, ebben a tekintetben csak megérezték a hiányát.

– Jó néhány fideszes képviselő sokkal többet kiabál be, mint Novák Előd tette. Ráadásul lényegesen keményebbek és sokszor sértőbbek azok a mondatok, amelyek a kormánypárti képviselőktől hangzanak el. Előd bekiabálása nem sértő szokott lenni, inkább jól célzott és humoros.

– A parlament utolsó heteit egyértelműen meghatározta az alaptörvény módosítása kapcsán kialakult vita. Nem bánták meg, hogy nem szavazták meg, így pedig – az önök szóhasználatával élve – nem állították meg a „szegény migránsokat”?

– Nem, hiszen ez a kérdés egyáltalán nincs lefutva. A szegény migránsok ellen azzal lehetett a legtöbbet tenni, hogy megépült a fizikai védelem a határon, és azzal lehetne még fokozni, ha újra létrejönne a Jobbik által javasolt határőrség.

– Itt leginkább azokról a bizonyos tervezett brüsszeli kvótákról volt szó.

– Tárgyaltunk nemzetközi jogászainkkal, akik egyöntetűen megerősítették a német alkotmánybíróság állásfoglalására reagálva azt, hogy egy adott ország alaptörvénye magasabb rendű jogszabály, mint egy másodlagos uniós jogforrásból származó kötelezettség. Így tehát nem lehet Magyarországra migránsokat betelepíteni.

– Ezek szerint egyetért a kormánnyal, hogy alkotmánymódosítás nélkül is van védelem? Akkor miért erőltetik a Fidesz után most önök is a módosítást?

– Most is lehetőséget ad az alaptörvény a betelepítés elutasítására, azonban fontosnak tartjuk, hogy emeljük be egyenesen a szövegbe, és így tegyük egyértelművé, hogy Magyarországra nem telepíthető be idegen népesség. Ezzel pluszmegerősítést adunk a rendszernek.

– A javaslatuk, amely egyúttal a letelepedési kötvényeket is megszüntetné, az igazságügyi bizottság előtt van. Mi történik akkor, ha nem engedi tovább a fideszes többség?

– Volt már hasonlóra példa, de ha így lesz, újra be fogjuk nyújtani, egészen addig, míg el nem fogadják. Óriási a nyomás a kormányon, hogy a letelepedési kötvények intézménye megszűnjön, a közvélemény-kutatások alapján még a Fidesz szavazóinak is mindössze kilenc százaléka ért egyet ezzel a biznisszel. Tehát még a kormánypárti szavazók is látják, hogy ez Rogán Antalnak és baráti, ismerősi körének egy korrupciós mechanizmusa, amit Magyarország kárára működtetnek. Meggyőződésünk, hogy a nyomás hatására engedni fognak. Mi pedig azt szeretnénk, hogy ezután jogi garancia is legyen az alaptörvényben, hiszen már számtalanszor bebizonyosodott, Orbán Viktoréknak a pénz sokkal fontosabb, mint az ország érdeke.

– Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaiból nem úgy tűnt, mintha teljesen megszüntetnék. Nem gondolja naiv hozzáállásnak, amit önök képviselnek?

– Önmagában jelentős eredmény, hogy a kormányzat már félig-meddig meghátrált ebben a kérdésben. Lehet, hogy Varga Mihály most ezt mondja, de más fideszes politikusok mást mondanak. Kósa Lajos ennek ellenkezőjéről beszélt például.

– Mit emelne ki az őszi ülésszakból, amit a Jobbik sikerének tekint?

– Egyértelművé vált, hogy Vona Gábor lesz a kihívója Orbán Viktornak, és a Jobbik lesz a váltópártja 2018-ban a Fidesznek. Manapság az MSZP és a baloldal a politikai küzdelmekben láthatatlan, súlytalan, nincs igazán jelentősége annak, amit mondanak vagy tesznek. Az egész ország már a Jobbikot kezdi váltópártnak tekinteni.

– A közvélemény-kutatások nem ezt mutatják, hanem stabil Fidesz-vezetést.

– A kutatásokból az derül ki, hogy stagnál a Jobbik támogatottsága, de az is nyilvánvaló, ha a párt eljut szavazási helyzetig, akkor azok az emberek, akik most ellenzik a kormány politikáját, megjelennek majd a Jobbiknál. Még azok a baloldaliak is a Jobbikra fognak szavazni, akik most még nem a mi szimpatizánsaink, egészen egyszerűen azért, mert óriási az igény a kormányváltásra, és meggyőződésem szerint ez csak nőni fog 2018 tavaszáig.

– Mire fognak tavasszal fókuszálni?

– A munkabér emelésével kapcsolatos kérdésre; Vona Gábor ezzel kapcsolatban bejelentett egy európai népszavazási kezdeményezést. Célunk, hogy egymillió aláírást gyűjtsünk össze hét uniós országból, és el tudjuk érni, amire Orbán Viktor még kísérletet sem tett, hogy a magyar munkaerő bére emelkedhessen. A miniszterelnök soha semmilyen nemzetközi fórumon, egyetlen stratégiai szerződés aláírásakor sem szabta feltételül, hogy a magyar munkaerő bére kezdjen el felzárkózni. A kormány gazdaságpolitikájának következménye az olcsó és kiszolgáltatott munkaerő, a magyarok így egyre rosszabbul élnek, és a fiatalok közül egyre többen hagyják el Magyarországot.


mno

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!