A férfiak Kölnben is megmutatkozó elférfiatlanodására egy további, figyelemreméltó okot egy hölgy jelölt meg a Nőkovács blogon:

„Lexikont meg lehetne tölteni annak boncolgatásával, miért olyanok a férfiak amilyenek (és persze miért olyanok a nők, amilyenek), ennek társadalmi, történelmi okairól.

Egy szegmenset ragadnék ki ebből, ami véleményem szerint jelentős ok a viselkedések megváltozására.

Ez pedig a csak az anyák által nevelt fiú/férfigeneráció. Az utóbbi évtizedekben rengeteg a válás, szinte mindig az anya neveli tovább a gyerekeket, sok esetben teljesen kizárva az apát, így a férfimintát is az életükből.

Sok esetben – azt gondolom – anyák a fiúgyerekekben egyfajta férfipótlékot is látnak. Nevelik olyanra, amit elvárásaik szerint nem kaptak meg a férfiaktól.

Az elvárásaink pedig nőiesek. Így evidens, hogy kinevelünk elnőiesedett férfigenerációkat.

Én személy szerint „igazi férfi” példákat szinte csak az idősebb férfigenerációban látok, nagy ritkán 1-1 üdítő fiatalabb kivétellel.

Mi nevelünk egy anyuka egyetlen fiacskája, sosem felnövő, sosem felelősséget vállaló, helyettük nőként mindent megoldó férfifélét.”

Még hozzátehetjük, hogy iskolai tanulmányaik során is alig-alig találkoznak férfiemberrel. Nők otthon, óvónénik az óvodában, tanító- és tanárnénik az általános iskolában, tanárnők, és hébe-hóba egy-egy (elnőiesedett?) tanár a középiskolában: Koedukált diákok és szegregált nevelői kar.

Mit lehet elvárni az „egy anyuka egyetlen fiacskája, sosem felnövő, sosem felelősséget vállaló … férfifélétől”? Az igazi, „európai férfitól”? Egyet: elfordítja a fejét, sőt elpucol, ha mellette egy nőt vagy gyereket bántalmaznak és ha teheti, még a tanúskodást is igyekszik megúszni. De úgy látszik, nem idegen tőlük a nők bántalmazása sem. Mert ugyan mi másért vált volna olyan kiemelt témává az utóbbi években a családon belüli erőszak, ha nem ennek a „liberális” férfitípusnak a tömeges megjelenése miatt? Érdekes, hogy ennek ellenére mindig a már gyakorlatilag nem létező, régi férfitípust ostorozzák, amelynek az alapértékei közé tartozott a nőkkel szembeni lovagiasság és az önuralom. Hát nem dementia?

Több évtizede történt. Az egyik gyerekem 7. vagy 8. osztályba járt, amikor – csodák csodája – férfi osztályfőnököt kaptak. Az év eleji szülői értekezleten megkérte a szülőket, hogy mozgassák egy kicsit a gyerekeket és szervezzenek egy-egy kisebb csoport számára gyalogtúrákat. Mivel ez nálunk amúgy is szokásban volt, a gyerekkel közösen megterveztünk egyet. Egyetlen jelentkező sem volt. Év végén, amikor a kezdeményezése teljes kudarcáról beszámolt az osztályfőnök, az egyik „anyuka” felháborodva tette szóvá, hogy mit képzelt a szóban forgó „apuka”, hogy olyan eszméletlen hosszú utat tervezett, amelyre természetesen nem engedhette el felelősséggel a gyerekét. Nyilván a többi szülőnek is hasonló volt a véleménye. A gyalogút hossza 8 km volt. 8 egész kilométer! Elképesztő, ugye? Mondják, milyen felnőtt lesz abból a fiatalból, aki 13-14 éves korában nem bír 8 km-t gyalogolni? Olyan, mint a kölni karneválozók.

Volna ennek az összeurópai jelenségnek – mások mellett – egy elég hatékony ellenszere: a sorozott katonaság. Feltéve, hogy az erőnlét fejlesztése nem hűtött-fűtött tornatermek erőgépeivel történne, mint az amerikai hadsereg esetében, hanem hegyen, völgyön, esőben, sárban, nehéz felszereléssel a hátukon, vagy ásóval, lapáttal az árvízvédelmi töltéseken. Emellett a társadalomelmélettel foglalkozó szakemberek nagy része úgy véli, hogy az igazi demokrácia egyik fontos feltétele a sorozott honvédség is. A mindenki ellen, akár a saját nép ellen is bevethető zsoldos sereg a diktatúrák kelléke. Honvédséget mondtam, a szó valódi értelmében, amelynek hivatása a haza védelme, nem pedig hódító, kalandor akciókban való segédkezés, sok-sok ezer kilométerre a szülőföldtől, amivel a mi zsoldosainknak az európai menekülthullámhoz is sikerült tevőlegesen hozzájárulniuk. (Ezt is köszönhetjük a „szabadság erejének”.) Ha egy nép fiatalsága nem hajlandó még a hazáját sem védeni, az nem fog a mellette bántalmazott nőknek sem a védelmére kelni. (Akik már az Antall kormány idejében figyelemmel kísérték az eseményeket talán még emlékeznek arra, hogy a sorozott hadsereg leghangosabb ellenzői a fideszesek voltak. Lehet, hogy nem is véletlen, hogy pont egy fideszes képviselőről derült ki, hogy, hm, kissé tapintatlanul bánt a feleségével, amely cselekményével hivatalosan is megvalósította a „családon belüli erőszak büntetőjogi tényállását”?) Egyesek szerint ez, tehát a szolidaritásnak és a személyes bátorságnak, a másért való kiállás képességének a kiölése cél. Mert az európai és benne a mi un. liberális politikai osztályunk attól retteg a legjobban, hogy a nép képes lesz a kölcsönös áldozatvállalásra, egymás segítésére. Ezért léptek fel olyan hisztérikusan a Magyar Gárda ellen, amelyet minden erőlködésük ellenére még egy apró szabálysértésen sem tudtak rajtakapni. (kiemelés: Szerk.) Az pedig már minden borzalomnak a teteje volna, hogy az összefogásra képes nép kezébe fegyver is kerüljön. Mikor szegény Kövér megkockáztatta azt a kijelentést, hogy hiba volt a sorozott hadsereg felszámolása, rögtön egységfrontot alkottak már a lehetőséggel szemben is: nehogy már őket is elsöpörje egy új 56., ha „arra méltatlanok” is fegyverhez jutnának. Ahogy Kádár is huligánoknak nevezte azokat, akiket most a mai politikai csőcselék álszentül forradalmároknak nevez, miközben még a gondolatától is reszket annak, hogy a népnek, azaz a „méltatlanoknak” (korábban huligánoknak) módja legyen az akaratát forradalommal, azaz „nem szigorúan törvényes keretek között”, tehát nem az általuk diktált feltételekkel, hanem erővel érvényesíteni az elnyomó, újbeszélül erőszakmonopolista hatalommal szemben. Ezért zengik az imamalmok egyhangú folytonosságával: „Csak szigorúan a törvényes keretek között, csak szigorúan a törvényes keretek között, csak szigorúan a …”, mert a felforgatókra, a „rendszer ellenségeire” lesújt a proletáriátus, bocsánat, az állami erőszakmonopólium vasökle. Mint Rákosi alatt. De hát hogyan is lehetne most forradalomról szó, mikor a legtökéletesebb demokráciában élünk? Mint Rákosi alatt. Amikor nem csak demokrácia volt, hanem egyenesen „népi” demokrácia! Akkor is azt mondták, amit ma, hogy sincs semmiféle igény bárminemű erőszakos változtatásra, ugye, elvtársak, hiszen a nép az úr! Akkor változtatni csak a „nép ellenségei” akartak, ma pedig a demokrácia ellenségei. (kiemelés: Szerk.) Rákosi és Kádár javára írható, hogy ők még nem féltek a néptől annyira, mint ez a mai politikai horda, ezért akkor még volt sorozott hadsereg. Ők még nem féltek attól, hogy mi lesz, ha a „méltatlanok” kezébe fegyver kerül. Az persze kérdés, hogy manapság milyen honvédséget lehetne létrehozni az „egy anyuka egyetlen fiacskája, sosem felnövő, sosem felelősséget vállaló … férfifélékből”, akik nem bírnak 8 km-t gyalogolni.

Mondják, nem dementia?

Megboldogult Fekete Gyulától hallottam a fenti jelenségek összefoglaló megnevezésére az „ifjúság szellemi, lelki ivartalanítása” kifejezést. Ez az aczéli program azóta is megy ezerrel. Ezért mondhatta a muszlim dervis, hogy „az európai férfiak már nem férfiak”.

D. M.