Madarász Viktor a felvidéki Csetneken egy vasgyár igazgatójának gyermekeként látta meg a napvilágot 1830. december 4-én. A szabadságharc kitörése után félbehagyta jogi tanulmányait, és

belépett a honvédseregbe.

A világosi fegyverletételig harcolt, a bukás után egy ideig bujdosnia kellett. Jogi diplomáját végül a pécsi egyetemen szerezte meg, de 1853-tól már a bécsi festészeti akadémia növendéke is volt. Az intézmény konzervatív légköre fojtogatta, ezért inkább átiratkozott Ferdinand Waldmüller liberálisabb szellemű magániskolájába, jóllehet az ottani képzés jobbára csak témáiban volt más. Ekkor festette a Kuruc és labanc, valamint Thököly álma című képeit.

1856-ban a magyar festők közül elsőként ment Párizsba, ahol az École des Beaux-Arts-ban tanult. Itt készült első képei (Zrínyi Péter a fogságban, Zrínyi Miklós) a nemzeti ellenállás szellemét hirdetik. Az 1859-ben festett Hunyadi László siratása nagy sikert aratott a Pesti Műegylet kiállításán, majd az 1861-es párizsi Szalonon megkapta a francia állami nagy aranyérmet. Ezt a képet tekintik Madarász főművének, Théophile Gautier, a korszak neves kritikusa kiemelte az alkotás "romantikusan gyászos költőiségét".

A festő állandó kapcsolatban volt a magyar emigráció kossuthi szárnyával, témáit szinte kizárólag a magyar történelemből merítette, a szabadságharcban szerzett élményeit dolgozta fel a régmúltba helyezve. Hősi és tragikus emlékeket idézett, bár legtöbb nagy képét - Zrínyi Ilona elfogatása, Dobozi, Zách Felicián, Zrínyi és Frangepán - Párizsban festette. Az önkényuralom idején népszerűsége vitathatatlan volt, az ő műveiből készült a legtöbb reprodukció.

Párizsi népszerűségét mutatja, hogy Krisztus az Olajfák hegyén című vásznát Eugénia császárné vásárolta meg. A francia fővárosban születő modern irányzatok, Delacroix, Courbet, Manet stílusa nem hatottak rá. Élete végéig ragaszkodott a "forradalmár festő" patetikus, lassan idejétmúlt szerepéhez, nem változtatott kifejezési eszközein sem, jóllehet több képe mutatja, hogy lett volna érzéke a realizmushoz is. A másik nagy historikus festővel, Székely Bertalannal együtt ő is azt vallotta, hogy

"ha valaha magyar festészet lesz, az a történeti festészethez fog tartozni".

Párizsból 1870-ben tért haza, de idehaza inkább fanyalgás fogadta, mert a kiegyezés után kiment a divatból a forradalmi hangú, Habsburg-ellenes festészet. Erről tanúskodott, hogy egy pályázatra készített képe, a Bethlen Gábor tudósai között alulmaradt Benczúr Gyula alkotásával szemben. Képe sokak számára mégis ismerős lehet, mert

ez látható a kétezer forintos bankjegy hátoldalán.

Az elkedvetlenedett, egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerülő festőt támadások is érték. Megfestette Izabella királynét, de képét nem tudta eladni, a hanyatlás jeleit mutató, színpadias Petőfi halála témája miatt mégis népszerű lett. A közöny végül annyira elkedvetlenítette, hogy letette az ecsetet, és az apja után rá maradt fémáru-kereskedésből próbált megélni. Festőnek tehetségesebb volt, mint üzletembernek, cége 1902-ben csődbe ment.

Ekkor újra festeni kezdett, ám a nagy tehetségű művész régebbi művei kvalitását meg sem közelítő, olykor már-már giccsbe hajló képeket alkotott (Önarckép, A koldus sírja, Feltámadás).

Legnagyobb művei már sok százezernyi másolatban lógtak a polgári lakások falain és tankönyvekhez szolgáltak illusztrációként - mégis maga a mester szinte teljesen elfeledve halt meg 1917 január 10-én Budapesten.yo

MTI nyomán

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés