Miért is ne? Németországban működött, Svédországban, Norvégiában is működött a dolog, a dervis is megadta az irányelvet, tehát szerencse fel! De Murmanszkban másként alakultak a dolgok, mint Németországban és Norvégiában: ott még van sorozott hadsereg, méghozzá elég kemény, a melegfelvonulás és a buzipropaganda pedig tilos, tehát ott még nem sikerült szellemileg és lelkileg ivartalanítani az ifjúságot. A lényeg az, hogy az ott tartózkodó orosz fiatalok udvarias, de határozott fellépésének a következtében mintegy

harminc bevándorló kórházba került, a többieknek pedig a rendőrség adott szállást némi gumibotos testápolást követően.

Állítólag azóta nagyon megerősödött bennük az elhagyott haza mielőbbi viszontlátása iránti vágy. Azt nem tudom, osztják-e még a dervis véleményét az európai férfiakról. Érdekes mellékkörülmény, hogy egyetlen orosz férfit sem tartóztattak le. Nyilván xenofóbok és rasszisták az orosz rendőrök – mondják liberális jogvédőék.

Erről eszembe jutott egy hazai eset. Sok évvel ezelőtt történt, de akkor is Pintér volt a rendőrminiszter, hogy két civil ruhás, nyilván nem „hivatalos” kinézésű rendőr (bár sokszor még az egyenruhásokat is alig lehet megkülönböztetni a rosszul öltözött civilekről) az utcán, az osztálya előtt kekeckedett egy tanárnővel. Az újságok nem közöltek semmit az eset részleteiről, csak azt, hogy a tanárnő – nyilván nem ok nélkül – pofon teremtette az egyiket. Következmény: a két rendőrállat a tanulók előtt a földre teperte a tanárnőt, megbilincselte és elhurcolta. Mondja Pintér, mi más célja volt ennek, mint rémületkeltés a gyerekekben, újbeszélül terrorizálás? Hadd lássák, hogy a hatalom képviselői szóval és tettel egyaránt büntetlenül megalázhatják a tanárukat. Ez Ön szerint nem volt „aránytalan reakció”? (Úgy tudom, valahogy így mondják ezt a jogvédők, ha valaki az otthonát meri hatékonyan védeni a betörőktől.) Ami engem elképesztett, hogy a rendőrminiszter helyesnek tartotta az eljárásukat. Igen, valóban helyes volt, ha a rendőrség nem „véd és szolgál”, hanem terrorizál. De még ilyen körülmények között is azt üzenem Pintérnek, hogy lehet ezt a két senkiházit élrendőrnek minősíteni egy sajátos, liberális, vagy „újeurópai” értékrend alapján, de klasszikus értelemben vett férfinak semmiképp sem. Az ilyenek már az uniós férfimodellnek, az önuralmat legfeljebb hírből ismerő,  szellemileg, lelkileg ivartalanított, férfinak csak a kromoszóma összetétel alapján minősíthető „dzsenderember” képviselői. Képzelem, hogy micsoda mindenhatósági érzés tölthette el ezeket a szerencsétlen imágó-férfiakat a megszeppent fiatalok láttán, és micsoda elégtételt érezhettek ők, akiknek mindig vigyázzállásban kell beszélniük a parancsnokukkal.

Most végre ország-világ láthatta, hogy kik is ők tulajdonképpen. A családban is az effélék erőszakoskodnak, mert számukra az erőszak jelenti a férfiasságot. Nem tartom kizártnak, hogy jókat röhögtek volna Kölnben a menekülő nők látványán.

Álmodban „Tűzoltó leszel, katona, vadakat terelő juhász” – próbálta meg „indoktrinálni”, azaz tudatilag megfertőzni József Attila a hagyományos férfimodellel a kis Balázst. Vajon ma milyen polkorrekt álomról beszélhetne a költő, anélkül, hogy a pártállam idején még „néphez hű, haladó”, mára már liberálissá vedlett értelmiség egyhangúan elhatárolódna tőle? Talán arról, hogy biszekszuális transzdzsenderként fogod megvalósítani önmagad? Esetleg: „Nagyleány leszel s műmama, aludj el szépen, kis Balázs!” Miért ne? Hiszen te fogod megválasztani a „társadalmi nemedet”.

– Hát nem dementia?

D. M.

Folytatjuk…