Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Belföld
Belföld : Plébániai közösségek rendszeres találkozója Mohácson

Plébániai közösségek rendszeres találkozója Mohácson

Magyar Kurír  2017.01.12. 17:18

Idén minden hónap első szombatján a mohácsi plébániához tartozó közösségek számára tartanak szentmisét a zárdatemplomban, amelyhez közös szentségimádás, katekézis és beszélgetés is kapcsolódik.

 


Az elsőszombati alkalmak célja, hogy a közösségek együtt imádkozzanak lelki hivatásokért, megerősödjenek a plébániához való kötődésükben, a beszélgetések révén feltárhassák örömeiket és nehézségeiket, valamint a plébánia közvetlen munkatársaival együtt közösen dolgozzanak az egyházmegyei pasztorális terv helyben megvalósítandó céljain.

Január 7-én rózsafüzér imádsággal kezdődött az első közösségi alkalom, amelyre a rózsafüzér társulatok tagjai kaptak meghívást. Az elmélkedéssel egybekötött imádságot követően a szentmise prédikációjában Bognár Attila András plébános a pasztorális terv céljait ismertette a jelenlévőkkel, majd hozzátette: „Az elsőszombati alkalmak segítenek a tervek megismerésében és abban, hogy rátekintsünk már meglévő értékeinkre. A rózsafüzér társulatok eleven közösségként élnek az egyházban. Nemcsak imaháttérként működnek, hanem az egyház kovászaként tevékenyen részt vesznek a közösség szolgálatában. Kísérjük imádsággal és látogatásokkal azokat a tagokat, akik betegen, otthonukból imádkoznak mindannyiunkért, szenvedésükben ők is az egyház nagy kincsei! A Boldogságos Szűz Mária, akinek közbenjárását naponta a rózsafüzéren keresztül kérjük, legyen példaképünk abban is, hogy ő mindig tanulni akar Krisztustól!"

Molnár Lászlóné, a mohácsi plébánián működő Rózsafüzér Társulatok koordinátora elmondta: hét koszorúfőhöz 250 tag tartozik. Igyekeznek személyesen megszólítani a templomba járókat, és ha már taggá váltak valamelyik koszorúban, nemcsak az egyéni imádságukat segítik, hanem várjuk őket minden hónapban közös imádságra.

Isgum Istvánné régóta koszorúfőként, és a rózsafüzér társulat fő szervezőjeként tevékenykedik a mohácsi plébánián. „Az ima mellett az adományokból szentmisét fizetünk, évek óta karácsonyi csomagot készítünk a Gólya utcai Idősek Otthona lakóinak, támogatjuk a hajléktalanokat. Lehetőségünk szerint templomaink felújítását, liturgikus eszközök beszerzését is segítjük” – mondta el tevékenységükről.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!