Én is a hozzászólóktól és talán azok is tőlem. Most azonban kénytelen vagyok „önkritikát gyakorolni”, mint a régi, szép, szocialista időben tették a „megtévedt” elvtársak. Nem azért mert megtévedtem, hanem mert nagyon rosszul fogalmazhattam meg valamit, ha a tisztelt, Nagy Lajos nevű olvasóm annyira félreértette.

Tisztelt Nagy Lajos!

Én nem vagyok orvos, tehát egyáltalán nem vagyok illetékes a tekintetben, hogy bárki emberfiáról, vagy embercsoportól egészségügyi megállapításokat tegyek, sem arra, hogy az efféle jelenségek okait megállapítsam. Ami engem érdekel az az, hogy miképp válaszol a szaktekintélyek által megállapított, tagadhatatlan tényekre a „polkorrekt” világ. Sajnos, vagy hála Istennek, már jó néhány évtizede taposom ennek a földgolyónak a hátát, és amikor azt olvastam a hazai sajtóban, hogy aggasztóan nagy az iszákosok (bocsánat: alkoholisták, vagy még „polkorrektebbül”: alkohol függők) száma Magyarországon, sosem éreztem úgy, hogy ebben valami gyűlöletkeltés, vagy rosszindulat volna. Akkor sem, amikor az iskolai drogfogyasztás terjedéséről írtak. De még akkor sem, amikor – hál’ Istennek, már jó néhány évvel ezelőtt volt – azt olvastam, hogy a világ élvonalában vagyunk az öngyilkosságok száma tekintetében. És még sorolhatnám a magyar társadalomban tapasztalható és aggaszónak mondható jelenségeket. Nos, ezekre az „eredményekre” igazán nem lehetünk, lehettünk büszkék. Én ennek ellenére az efféle írásokat nem rágalmazásnak, befeketítésnek, mocskolódásnak, a magyarság lejáratásának, stb.-nek tartom, hanem fontos figyelem felhívásnak: itt tenni kell valamit, mielőtt túl nagy lesz a baj. Ön szerint ezeket a súlyos gondokat helyesebb volna elhallgatni?

Visszatérve az általam idézett dolgokra! Jeszenszky – ha jól emlékszem – amerikai szociológusok tanulmányaiból idézett. Nem hiszem, hogy ezzel akár neki, akár az amerikai szociológusoknak, gyűlöletkeltés vagy lejáratás lett volna a célja. Másrészt, ha az amerikai szociológusok ezt leírták, akkor az már köztudomású. Nem Jeszenszky hozta napvilágra, és ő sem valamilyen alantas célból, hanem inkább figyelemfelhívásból idézhette. Hasonló a helyzet a zsidó enciklopédiával: zsidó tudósok állították össze és tették föl az internetre. Róluk sem hiszem, hogy „lejáratás” lett volna a céljuk, viszont ezzel közkinccsé, mindenki által elérhetővé vált a benne foglalt tartalom. Ezt én már nem tudom elhallgatni, sem elhallgattatni. Talán nem kéne tudomásul vennem?

Hogy miért pont a tárgyalt témákat választottam ki? Mert ezek nagyon szembeszökő példák arra, hogy bemutassam az un. „politikai korrektség” hazug képmutatását, emellett a „Jeszenszky ügyön” hetekig csámcsogott a magyar liberális média. Ennek a témának nem Jeszenszky csinált propagandát, hanem a liberális média. Nem Jeszenszky és nem én teregettem ki a nagyközönség elé, hanem a liberális média. Ha van a földön igazság, azok a tények, nem pedig az „elvek”. Nem hagyom, hogy az „eszmék” diadalmaskodjanak a józan eszem fölött. Ezért nem véletlenül választottam az ezek után következő példaként a „gyűlöletkeltő és megosztó” 2500 éves régészeti leletet. Mert ha valami agybaj, ez már tényleg az.

Ha valaki elmondaná Önnek egy közös ismerősükről, hogy Down kóros gyermeke született, ön biztosan nem arra gondolna, hogy az illetőnek „gyűlöletkeltés” volna a célja. És mit érezne egy ilyen esetben? Biztos vagyok benne, hogy nem gyűlöletet vagy megvetést. Kárörömről nem is beszélve. Még akkor sem, ha az illető halálos ellensége. Ugye, hogy inkább a részvét és az együttérzés ébredne föl Önben? Nem ezt tükrözi-e a magyar szólás: „Még az ellenségemnek sem kívánom”? Akkor miért van olyan rossz véleménnyel a többi emberről, hogy föltételezi, hogy ők nem így vannak? Tudom, hogy mindig vannak kivételek, de meggyőződésem és tapasztalataim szerint nagyon kevesen. (Csak zárójelben: A franciaországi flamand problémát nem ismerem. Lehet, hogy az kivételes?)

A napokban került a kezembe V. Kulcsár Ildikónak a „Barnarúzsos lányok” c. cikke, amely a Nők Lapjában (2017. 5. szám) jelent meg. Két fiatal nő hátborzongató párbeszéde képezte a cikk kiindulópontját. Csak röviden idézem: „Eszméletlenül jó pasi! Úgy tud inni, mint egy állat. Annyira beb…tt este, hogy legurult a lépcsőn”… stb. Megvallom, ez a szöveg bennem nem gyűlöletet, de némi szánalmat és hányingert keltett. El kell-e emiatt hallgatni a jelenséget, mintha nem léteznének ilyen fiatal nők? A szerzőnek az esetről Madách egy gondolata jutott az eszébe:

„Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.”

Ez a lényeg:  „bűne a koré, mely szülte őt”. Ez érvényes mindarra, mit leírtam. Mind a liberális kor bűne vagy korlátoltsága.

Nemrég találtam az interneten képeket és ismertetéseket az Indiában található, erotikus szobrokkal tele ősi templomokról. Az ismertető azt írta, hogy az akkori emberek a nőt az istenek legcsodálatosabb alkotásának tartották. Lehet, hogy ez atavisztikus visszaütés nálam, de én most is azon a véleményen vagyok. És ebben a véleményemben nem ingat meg a Nők Lapjában idézett szomorú jelenség sem. „Bűne a koré” – vallom Madáchcsal. Ha így van, akkor az feladatot is jelent: harcolni kell ellene a rendelkezésünkre álló valamennyi eszközzel. Harcolni az erkölcstelenség, és annak egy sajátos formája, a „polkorrektség” ellen, tehetségünkhöz és lehetőségeinkhez mérten. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha nevén nevezzük a dolgokat és nem hallgatjuk el a „polkorrektség” liberális, nyárspolgári, kétszínű álszentségével. Még akkor sem, ha fáj. Még akkor sem, ha nem „polkorrekt”. Sőt, akkor semmiképp. Erről szól V. Kulcsár Ildikó írása és az enyém is.

Nem tudom, hogy elég érthető-e a magyarázatom. Mindenesetre föltettem egy cikket erre a honlapra, amelynek a címe „A liberálisok harca a valóság ellen”. Ugyanezt boncolgatja, amit én. Szerzője egy amerikai, néger, bocsánat „afroamerikai’” professzor. (Az USA-ban a polkorrektség már olyan méreteket öltött, hogy kezdeményezték Mark Twain „Huckleberry Finn Kalandjai” c. ifjúsági regényének a betiltását, mert előfordul benne a „néger” szó, ami, a „polkorrektek” szerint, „gyűlöletkeltő”.) Van a dolgozatban egy mondat, amely talán sokak fülét sérteni fogja, mert a „polkorrektséget” már nagyon belénk sulykolták: „sokkal több férfi kiválóság van, mint női és az átlagos férfi IQ is nagyobb”. Tudom, hogy ezen a fél ország fel fog háborodni. De mi van akkor, ha a vizsgálatok mégis bebizonyítják, hogy ez igaz? Nos, akár így van, akár nem, én akkor is rengeteg nálam okosabb nővel találkoztam. Ők okosabbak voltak nálam, annak ellenére, hogy én, mint férfi, nálam okosabb férfitársaimnak köszönhetően, „átlagosan” nagyobb IQ-val rendelkeztem, mint ők. Sajnos, a konkrét IQ-m kisebb volt, mint az övék, az „átlagos IQ-mnak” pedig semmi hasznát sem vettem, hiába volt nagyobb, mint az övék. De még ha a meglévőnél sokszorta nagyobb volna is a személyes, nem pedig az „átlagos” IQ -m, ha a világ valamennyi nőjénél nagyobb volna, még akkor is azt vallanám, hogy „a nő az Isten legcsodálatosabb alkotása”, – átlagos IQ ide, átlagos IQ oda, fütyülök rá! Még ha emiatt „homofóbnak” fognak is kikiáltani a liberális polkorrektek, az sem érdekel! Mert akkor is a nő a legcsodálatosabb teremtménye az Istennek! Punktum! – Még akkor is, ha néha – átmenetileg – boszorkányokká, vagy sárkányokká változnak.

D. M.