Gondolkozzunk csak el, vajon hol kezdődik a terrorizmus?! 

A gyerekek hazajöttek az iskolából és kórusban szidják a tanárokat…. Próbáltam elmondani nekik, ahhoz, hogy jó tanár-diák viszony legyen az osztályban mely minden képzés alapja, a növendék fel kell nézzen a mesterre, s bizalommal tisztelnie kell oktatóját, nevelőjét. A diákok egymásra néztek és elkezdtek kacagni, azt hitték viccelek velük!

Beszélgetés közben kiderült aztán, hogy ők büszkék arra, ha egyik-másik tanárukat kigúnyolhatják, szívatják, sokszor szemtől szemben ki is kacagják. 

Szomorúan néztem őket, majd azt mondtam nekik, hogy igazából ők is terroristák! 

Sértődötten néztek rám. - Igen, terrorista az - folytattam -, aki nem is próbálja megérteni az embertársát, hanem ellenszenvből, gyűlöletből megpróbál kellemetlenséget, bosszúságot, fájdalmat okozni neki. 

Kis Szent Teréz szerint nincs kis vagy nagy jótett, csak kis szeretet és nagy szeretet van. Sajnos, fordítva is igaz, nincsen kis és nagy terrorista, csak gyűlölet van, harag van, amely arra indít, hogy embertársamnak ártsak, fájdalmat okozzak. A gonosz léleknek nincs keze, lába, nyelve, ő azt szeretné, hogy én gondolkodás nélkül az ő szolgálatába álljak, átengedjem nyelvemet, hogy általa rosszat mondhasson testvéreimről, ő azt akarja, hogy az én kezem által üssön, az én lábam által rugdossa az általa megvetett és rossznak tartott világot! 

Vajon azok a jó szándékú fiatalok-e akik szétverték Ukrajnát, Líbiát? Vagy azok akik a párbeszéd helyett lángba borították Szíriát, az egész Közel-Keletet? Vajon ők kinek a szolgálatában állnak, ki mozgatja az ő kezüket, nyelvüket, fegyvereiket?

Sok családban, gyermeknevelés helyett igazából egy diktátor-képzés folyik! Elvesszük a gyermektől a munkát, a különféle feladatokat, s így nincs lehetősége saját korlátait, terhelés alatti képességeit megtapasztalni! A mai gyermeknek nagyon sokszor, sajnos. egyetlen feladata van, a maga saját igényét megfogalmazni, kiválasztani mindazt, amire szüksége van!

Gyermekként sokszor égő fájdalommal tanultam meg, hogy milyen messze van a legszebb szándék és az elvégzett munka végeredménye.

Emlékszem, hogy nagyapámmal egy kora tavaszi napon, az erős tél, a hatalmas csíki hó által megrongált kerítést akartuk újralécezni. Gyermeki tettrekészséggel, örömmel álltam neki én is a munkának. Csattogott a kalapács, szegeltem ezerrel, de sajnos újból és újból a szeg feje mellé ütöttem, hol a deszkára, hol az ujjamra, közben a szeg az én iparkodásomnak fittyet hányva, hol erre, hol arra görbült el. Bölcs öreg, kedves nagytatám mosolyogva nézett, majd bátorítva annyit mondott, fiam nem jól állsz, látod a huzat elcsavarta a szeget... Aztán mikor meglátta, hogy forgolódva, gyermeki naivságomban próbálok a szélnek háttal fordulva dolgozni, akkor jó kedvvel, vidáman kacagott, majd újból megmutatta, hogy hogyan kell néhány mozdulattal beverni azt a fránya szöget... Nagyot nyeltem, de délután mikor már senki nem látott, vettem egy doboz szeget és egy deszkát, majd egész délután vertem be egymás mellé őket, addig míg pontosan, sorba nem álltak úgy, ahogyan nagyapámtól tanultam...

Nem könnyű az álmaink szintjére emelni világunkat, a realitást, melyet nem a szándék, hanem a tettek formálnak... Estére nem sok bőr maradt az ujjaimon, de azon a napon nem csak szegezni tanultam meg, hanem megtapasztaltam saját korlátaimat is, megtanultam, hogy nem elég a jó szándék egy szeg célba juttatásához, nem elég az akarat, hanem több kell, tapasztalat, higgadt bölcsesség, ügyesség, kemény és kitartás... Mérgemben sírva, sajgó ujjakkal tanultam meg tisztelni mások munkáját.

A nagy igazságot: magunkat szándékaink alapján, másokat tetteik alapján ítéljük meg! 

Gyermekeinket, fiataljainkat nem szidnunk kell, s elítélnünk, hanem tegyük oda nap mint nap nagyon egyszerű feladatok elvégzésére. Segítsük őket annak megtapasztalására, hogy rózsaszín álmok tojáshéjából milyen nehezen kelnek ki a körülöttünk lévő működőképes és valóságos világ hétköznapi csodái. Kudarcaik teszik gyermekeinket a mi kudarcainkkal szemben megértővé, együttérzővé. Segítséget kérve nőnek fel oda, hogy ne mondjanak ítéletet, hanem jóságosan siessenek botladozó társaik segítségére. Csak így fog felragyogni világunkban az áldott béke, s gyermekeink arcán Teremtő Istenünk szép vonása, ki a megroppant nádat nem töri el, s a mécsesben pislákoló kanóc imbolygó, gyenge lángját nem oltja ki!

Böjte Csaba

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés