Budapesten, a Józsefvárosban született 1952-ben, id. Bauer Sándor és Vácz Auguszta gyermekeként. Akárcsak édesapja előző házasságából származó, Budapest ostromakor hadifogságba esett és eltűnt bátyja, ő is a Sándor nevet kapta. 1956-ban sokként élte át Kacsóh Pongrác úti lakásuk szétlövését. A szegedi erdészeti szakközépiskolába felvételizett, ám hiába teljesített jól, mégis egy párttitkár fiát részesítettek előnyben a felvételinél. Ekkor döbbent rá, hogy a tehetség abban a rendszerben nem számít. Pártgarázsban dolgozó apja ipari szakiskolában íratta be, autószerelőnek adta. Az ifjú Sándor kiváltképp érdeklődött a történelem iránt, rengeteget olvasott, az AFIT Autójavító Vállalatnál barátai és tanárai csodabogárnak tartották. A család Üllői út 167. szám alatti lakásának pincéjében ifjúsági klubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett a diktatúráról, s ismerőseit fegyveres ellenállásra ösztönözte. Eltökélte, hogy amíg teheti, küzdeni fog a zsarnokság és az elnyomók ellen.

Jan Palach tette nagy hatással volt rá, így benne is megérett az elhatározás. Megírta végrendeletét, búcsúlevelet hagyott hátra ismerőseinek. Vásznat csavart a testére, hogy az a benzint magába szívja. Egy szatyrot telepakolt palackokkal, majd villamosra szállt és bement a Kálvin térre. Úgy gondolta, hogy déltájban a múzeumkert zsúfolásig tele lesz diákokkal, így sokan láthatják majd tettét. 1969. január 20-án egy óra után néhány perccel a Nemzeti Múzeum kertjében elővette a táskájába rejtett benzines palackot, lelocsolta, majd egy gyufa segítségével felgyújtotta magát. Miközben teste lángolt, két kis nemzeti színű zászlót lobogtatott. A Múzeumkertben hamarosan két-háromszáz ember gyűlt össze, az ott-tartózkodók közül egy orvostanhallgató, Bihari Sándor is próbálta megmenteni az életét.

Mikor a szemtanúk kérdőre vonták, hogy miért tette, azt válaszolta, hogy hazaszeretetből, tiltakozásból az orosz megszállók ellen, illetve Jan Palachra is hivatkozott: „a cseh testvér is megtette”.

Bauer Sándort a testfelületének 15%-ára kiterjedő másod- és harmadfokú égési sérülésekkel szállították be a Központi Honvéd Kórház égési osztályára. A kórtermet rendőrök őrizték és csak szüleinek és nagybátyjának engedték meg hogy látogassák. Kihallgatása naponta több órán keresztül folyt, a rendőrség elkobozta szüleinek és barátainak írt búcsúlevelét.

A sajtó a következőket írta az esetről: „Bauer Sándor 17 éves budapesti ipari tanuló, aki már 1967-ben, 15 éves korában sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg, hétfőn a Nemzeti Múzeum kertjében ruháját leöntötte benzinnel, majd meggyújtotta, ily módon öngyilkosságot kísérelt meg. Súlyos égési sebekkel szállították kórházba, állapota válságos.”

Január 22-én este hét órakor helyezték előzetes letartóztatásba a kórházi ágyán Bauer Sándort a következő indoklással: „A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a nevezett január 20-án 13.00 és 14.00 óra között a fővárosban, a Múzeumkertben magát benzinnel leöntötte, és felgyújtotta, hogy így önkényes tűzhalált haljon. Ezzel az volt a célja, hogy ily módon tiltakozzon a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása ellen, illetve tiltakozásra másokat is felhívjon. Az eddigi meghallgatott tanúk vallomásából az is megállapítható, hogy a nevezett barátai és ismerősei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Párt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra gyalázó kijelentéseket tett. Ezt a felfogását széles körben terjesztette. Nevezett ügyében a fentiek szerint határoztam, mert szabadon hagyása esetén tartani lehetne attól, hogy az általa megkísérelt bűntettet végrehajtaná, vagy egészségi állapotában kárt tehetne, illetve szabadlábon hagyása a köznyugalmat zavarná. Továbbá alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon való hagyása esetén a még fel nem derített és ki nem hallgatott személyekkel összebeszélve a bűntett felderítését nehezítené.” Édesapjával iratták alá a jegyzőkönyvet.

Bauer Sándor életét nem tudták megmenteni, január 23-án, az angyalföldi Honvéd Kórházban elhunyt.

Búcsúleveleiben barátjának, Sajbán Miklósnak így írt: „…Prágában… tűzhalált választott egy fiatal, tiltakozásul Csehszlovákia orosz megszállása ellen…”. Osztálytársának, Szilágyi Jánosnak ezeket a sorokat írta: „…Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember… Tűzhalált halok, akár csak az a csehszlovák fiatal, aki 19–én gyújtotta fel magát, így tiltakozva az orosz megszállás ellen.” Szüleinek is hagyott egy búcsúlevelet: …”szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek.”

A sajtó öngyilkosságnak próbálta beállítani a tettét, a temetés időpontját a rendőrség határozta meg. 1969. január 28-án, 9 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben helyezték örök nyugalomra, szűk családi körben.
Dr. Tihanyi Sándor rendőrezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság első helyettese azt a javaslatot tette a Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatósági vezetőjének, hogy a Temetkezési Vállalat részéről megbízható személyek végezzék el a szertartást, valamint a hivatásos búcsúztató csak nagyon rövid beszédet mondjon, melynek a szövegét is előírták. A temetést operatív tisztek felügyelték Főkapitányság részéről. Bauer Sándor barátait, osztálytársait, tanárait nem értesítették a temetés időpontjáról, titoktartási nyilatkozatot írattak alá a szülőkkel, így a közvetlen hozzátartozókon kívül más nem is értesült haláláról és temetéséről. A temetőbe titkosrendőröket küldtek, arra az esetre, ha valaki mégis érdeklődne a szertartás felől, akkor ők adjanak „felvilágosítást”. A temetésre vonatkozó intézkedéseket a politikai rendőrség hét pontban dolgozta ki, ezekből az egyik a következő volt: „Január 27-én, 11 órakor a szülőkkel megbeszélést tartottunk a körülmények tisztázása céljából. Amennyiben speciális kívánságuk, kérésük merülne fel, azt azzal a feltétellel fogadjuk el, hogy a temetés csak zárt, szűk körben történhet. Amennyiben a halott elhamvasztását kérnék, úgy ezt elősegítjük, miután a továbbiak szempontjából politikailag előnyös.”

Bauer Sándor tettét és halálának hírét csak 1969. február 5-én hozták nyilvánosságra. (Részletes összefoglaló jelentés az eset körülményeiről 1969. január 31-én készült.)

Később eljárást indítottak Bauer Sándor barátai, Berger István és Sabján Miklós ellen. A hónapokon át tartó faggatózás 1969. március 17-ig tartott, ekkor szüntették meg az eljárást. „Bejelentési kötelezettség elmulasztása” miatt figyelmeztetésben részesítették őket. A Bauer Sándor elleni vizsgálat 1969. március 19-én került lezárásra, sírját még több éven keresztül figyelték.

Édesanyja, Vácz Auguszta 2000. május 29-én elhunyt, már nem érhette meg, hogy fia egy évvel később emléktáblát kapott.

magyartudat.com

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés