Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Délvidék
Délvidék : Belgrád egy iskolapadba ültetné betolakodókat a helyi gyerekekkel - a szerémségi szülők tiltakoznak

Belgrád egy iskolapadba ültetné betolakodókat a helyi gyerekekkel - a szerémségi szülők tiltakoznak

Hunhír.info  2017.09.12. 10:54

Tiltakoznak a szülők több szerémségi városban, ugyanis a belgrádi vezetés azt akarja, hogy az országban ragadt bevándorlócsaládok gyerekei közös osztályokba járjanak a helyi diákokkal. Csaknem 700 gyerekről van szó, szerbül azonban nem tudnak, és angolul sem sokan. Több helyen aláírásgyűjtés kezdődött - hangzott el az M1 Híradóban.


A szerb oktatási minisztérium úgy határozott, hogy a bevándorló családok gyermekei közösen járnak majd a helyi gyerekekkel együtt iskolába a "szerb-horvát" határ közelében lévő településen, Adasevcin. A döntést azzal indokolták, hogy a törvények szerint Szerbiában minden gyereknek kötelező az általános iskolai oktatás, ráadásul ez a bevándorló gyerekeket segíti majd a beilleszkedésben is. 

A bejelentés felháborította a szülőket. Adasevcin tiltakozás és aláírásgyűjtés kezdődött. A petíciót három nap alatt több mint 600-an írták alá. Válaszokat várunk az oktatási titkárságtól, hogy az ilyen fajta oktatás kivitelezhető-e, a tanárok fel vannak e készülve és a gyerekeink ugyanúgy tudnak-e majd tanulni, mint eddig. A diákjainkat szíriai, afganisztáni és pakisztáni gyerekekkel akarják közös iskolapadokba ültetni, ez legalább háromféle nyelv, negyedik pedig a szerb - mondta a helyi önkormányzat képviselője, Ilija Mirkovic. 

Az adasevci általános iskolába a 117 helyi diák mellé, 41 idegen kultúrájú kontinensfoglaló érkezne. A tiltakozó szülők azt mondják: attól tartanak a leginkább, hogy a gyerekeik lemaradnak a tananyaggal, és a vegyes osztályokban sokkal kevesebb figyelmet kapnak majd, mint korábban. 

Határozottan ellenzem, hogy a másodikos fiammal egy osztályba járjanak, mert ennek a mi gyerekeink lesznek a vesztesei. Nem fogják megkapni azt a figyelmet, mint eddig, és a migráns gyerekeknek külön kellene tanulniuk, nem a mi gyerekeinkkel együtt - mondta az egyik szülő. 

És nem csak Adasevcin háborodtak fel a helyiek. A Sidhez közeli Visnjicevon, és más településeken is tiltakozni kezdtek a szülők – itt is a tervek szerint néhány nap múlva kezdődne a közös tanulás a migráns gyerekekkel. A tiltakozás szervezői azt mondják, addig nem hagyják abba a demonstrációt, ameddig nem kapnak kedvező választ az iskolaigazgatóságtól. Nagyon jól ismerjük az arrogáns viselkedésüket, hiszen már két éve látjuk itt őket a környezetünkben, és ez is közrejátszik abban, hogy ellenezzük ezt a döntést. Ha az illetékesek semmibe veszik a petíciónkat, akkor tömegesen bojkottálni fogjuk a tanítást, nem engedjük az órákra a gyerekeket addig, ameddig meg nem oldják a problémát – mondta el a tiltakozó szülők képviselője. 

Szeptemberben Szerbiában és a Délvidéken mintegy 700 idegen gyerek kezdheti meg tanulmányait. Ők a befogadóközpontjaikhoz közeli iskolába járhatnak. Az, hogy a közös órák hogyan zajlanak majd, még nem lehet tudni. A tanárok amiatt is aggódnak, hogy a kulturális különbségek mellett a kommunikáció is gondot okozhat majd

 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE