Perge Ottó: Apák és fiúk |
Kuruc.infó |
2010.10.08. 20:31 |
Hasonlóságok és különbségek Karsai László és Elek munkásságában, avagy ami sosem múlhat el
Én, Perge Ottó, aki hosszas (és számomra élvezetes) vitát folytattam Karsai Lászlóval, aligha vagyok abban a helyzetben, hogy állást foglaljak a közte és Varga Béla között zajló vitával kapcsolatban. Egyrészt sohasem mélyültem el alaposabban egykori vitapartnerem múltjának részleteiben, másrészt eszmecserénk során mindvégig kínosan ügyeltem arra, hogy ne személyeskedjem, és ellenfelem egyéniségének és életútjának elemezgetése és kritikája helyett csak és kizárólag az érveimre hagyatkozzam.
|
 |
Magyarok, véreim! Meddig még? |
(Szent Korona Rádió)-gombos zé |
2010.10.06. 09:17 |

Nyugodjatok békében véreim!
Véreim! Véreim! Országútak népe! Sokszázéves Nagypénteknek soha sem lesz vége?
|
 |
Történelemóra |
Radical Puzzle-gombos zé |
2010.10.05. 09:05 |
Azt mindenesetre ismét nagyon "jól" megoldották, hogy a fél Magyarországot már megint fölvásárolták... És sokaknak EZ még föl se tűnt és továbbra sem tűnik fel! Pedig a felvásárlás folyik tovább.
Közben nekünk a zsidókkal, cigányokkal, vagy a biszkubélákkal kell foglalkoznunk, nehogy észrevegyük, mi is zajlik valójában. Akkor is, ha a nemzetközi bűnözési statisztikák szerint Magyarország még európai viszonylatban sem áll rosszul. De miért is ne legyen mégis ez életünk fő témája? Meg az, hogy milyenek a börtönök? Vagy esetleg az, hogy másokat kioktassunk, hogy ilyennek, meg ilyennek, meg ilyennek kell lennie ahhoz, hogy jó magyar legyen?! Arra még senki nem jött rá, hogy ezzel több magyart rekeszt ki a magyarsághoz való jogából, mint az elmúlt száz év összes abortusza együttvéve??? Kezdjük mindjárt a helyesírással: bármely más nemzettel ellentétben, magyarok közt egy magyar, akinek rossz a helyesírása, kevesebbet ér, mint egy bármilyen idegenszívű, aki véletlenül jól megtanulta a magyar helyesírást.
És ha majd valaki ilyen, meg ilyen, meg ilyen lesz, csak épp nem magyar, abból majd ettől magyar lesz??? Sőt jó magyar? Ugye, világviszonylatban csak mi vagyunk ilyen naivak?
|
 |
Bombahír: Előkerültek Kádár unokái |
NIF-gombos zé |
2010.10.03. 12:06 |
A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJÁBÓL
1/ FELBUKKANTAK KÁDÁR UNOKÁI!
Thürmer Gyula, a MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT elnöke, szenzációs nyilatkozatot tett kicsiny, lelkes és a meglepetéstől „elalélt” elvtársai körében. Jobb kezével a hallgatóságra és önmagára mutatott, miközben bejelentette, hogy: „MI VAGYUNK KÁDÁR JÁNOS UNOKÁI!”.
Az apjukról nem esett szó, az örökséget sem részletezte, hiszen az elvtársakból testvérek lettek, akik könnyes szemmel ölelkeztek össze és örömmel szólítgatták egymást: „Te is elvtárs vagy,- testvér? Vlagyimir Iljics Lenin hozott közénk!”. Boldogan tapsikoltak és nagyapjuk feledhetetlen tetteire emlékeztek.
|
 |
Lovas István: In-Kal demokrácia |
Kuruc.infó-gombos zé |
2010.09.26. 20:17 |
A bukott kormányzatnak a választók körében kevés olyannyira gyűlölt és jelképes képződménye akadt, mint az In-Kal Security cég. Ennek az állam csecsét szívó örző-védő gorilla vállalkozásnak annyi köze volt a magyar nép védelméhez, mint a cég nevének a magyar nyelvhez.

|
 |
Magyarnak lenni …. (?) |
NIF-gombos zé |
2010.09.23. 04:38 |

Az alábbi anyagot egy kedves olvasónktól kaptuk. Központi eleme Szőke Lajos tanírása: A magyarság esélyei és veszélyei címmel (megjelent:, ITT) melyhez egy kommentár is kapcsolódott, s beküldőnk megszerezte a kommentár írójának engedélyét is, hogy nevével közzé tegyük.
|
 |
Az önzetlen szeretet és a kilábalás útja |
NIF-gombos zé |
2010.09.23. 04:33 |
Érzékszerveim és a lelkem már sok tragédia hírét fogadta be eddigi életemben. Sajnos, ahogy hírlik ez évtől hozzá kell szoknunk, az időjárás egyre kedvezőtlenebb megváltozásához és következményeihez.
Még emlékszem az 1956-os forradalom után nem sokkal dél-Magyarországot elöntő jeges dunai árra, de a frissebb élmények is égetik lelkem, így a Kárpátalját kétszer elöntő árvízre 1999-ben és két évvel később is, ahova segítséget vittünk, és utána árvíz sújtotta családok gyerekeit üdültettük, baráti összefogással. Ezekből az önzetlen segítségnyújtó kapcsolatokból lelkileg többen úgy építkeztünk, hogy szinte rokoni kapcsolatokká nemesültek az átélt tragikus élmények hatására. Nem felejtem el az itthoni tiszai árvizek sújtotta kétségbeesett károsultak tragédiáját sem. Vagy a néhány évvel ezelőtt a Székelyudvarhelyt és környékének tíz faluját sújtó szörnyű vihar következtében elöntő pusztító, példátlan, életeket is követelő áradást. Micsoda összefogást tapasztaltam a székelyeknél, amikor néhány nappal később megérkeztem a több milliós segéllyel.
|
 |
Mire jó az iskola? |
Szebb Jövő-gombos zé |
2010.09.17. 04:12 |
A tanévkezdés után két héttel többünkben felmerülhet a kérdés, mire jó az iskola, betölti-e azt, amiért létrejött.
Az ókorban az iskola kiemelkedést jelentett. Mezopotámiában és Egyiptomban fontos szerepük volt az írnokoknak. Az Egyiptomi Óbirodalomban az államapparátus működtetésében részt vett tisztviselők nem származás, hanem képzettség alapján válogatódtak ki. Az írnokok jelentősége nagy volt. Erre utal néhány erkölcsi tanítás is: „Az írnok munkája az egyedüli emberhez méltó foglalkozás, nem mérhető a lealacsonyító testi munkához”, vagy „Ó, tanuló, ne légy tunya, különben megbüntetlek. Ne táplálj szívedben elérhetetlen vágyakat, különben tönkremész. Szorongasd a könyvet kezedben, olvasgass belőle, és kérj tanácsot attól, aki többet tud nálad.”
|
 |
A LOPÓS ANGOLOK SUMÁKOLNAK |
TERROR M-on-gombos zé |
2010.09.13. 19:58 |
A BRITISH MÚZEUM A TOLVAJOK GYŰJTEMÉNYE
MIKOR LEPLEZIK LE A TOLVAJ ANGOLOKAT?
A világ egyik legnagyobb, talán a legnagyobb gyűjteménye a British Múzeumban van. Na jó, de miből állnak ennek a fő darabjai? Az ellopott közel-keleti anyagokból. Hogyan tudták ezt az angolok ellopni? Úgy, hogy amikor ezt lopták, akkor még nem voltak erre vonatkozó nemzetközi törvények, de ha lettek volna is, az angolok akkor sem tartották volna be. Akárcsak most Izrael, amelyik köp minden nemzetközi törvényre. Miért csinálták könnyen az angolok a lopást? Azért, mert az angol gyarmatbirodalom volt a legnagyobb a világon, egészen a II. világháború végéig. Indiától kezdve a legtöbb kontinenset kirabolták. Nem véletlenül mondták, hogy az Angol birodalomban sohasem nyugszik le a Nap. Az angolok uralták Egyiptomot. Kirabolták. Ők uralták Indiát, azt is kirabolták. Ők uralták a közel-keleti térséget is, ahol az államok határait ők húzták meg és ezek nagyjából ma is változatlanok. Pl. ezért nincs a 20 milliós kurd népességnek hazája, mert az angolok sok országra osztották fel őket. A legértékesebb kincseket a görög és arab-perzsa térségből lopták el. A görögök máig sem törődtek bele az ellopott kicseikbe és állandóan pereskednek velük. Újabban Egyiptom is visszakövetel sok lopott kincset. S most Irán kölcsön kérte tőlük azt, ami jogilag az ővék lenne. Az angol régészek és kutatók azonnal fölfedezték a kincsesbányát már Napóleon hadjáratai után és nekik megvolt ehhez a megfelelő felszerelésük is. Csakhogy lopni nem szabad. Akkoriban vagy nevetséges összegeket fizettek ezekért vagy inkább semmit. Mikor teszik föl a kérdéseket a lopós angoloknak?
|
 |
Gyenge Zsolt: Közrendvédelmi telepre Stohl Andrással! |
barikad.hu |
2010.09.13. 06:23 |
Örömhírt közlök: Jól érzi magát Stohl András! A nemzet Bucija vígan nyilatkozta ezt a minap, miután négy hónapja bedrogozva, autóbalesetet okozva, majdnem megölte egy-két embertársát és saját magát. Szerintem ez is magyarázat arra, hogy miért van szükség közrendvédelmi telepekre. Hát azért, hogy az ilyen Stohl félék ne beszélhessenek ilyesmiket, de még csak gondolni se merjenek hasonlókra. Csak miután a nekik kiszabott büntetést letöltötték, költségeit pedig ledolgozták a telepen.

A nemzet Bucija
Színművész gyanánt annyi kedvezményt azért adnék neki, hogy onnan vezethetné a Való Világot. Ezt kiérdemelte. Az élet persze nem erre halad, pedig Pintér belügyminiszter közbiztonsági győzelmi jelentései okán így kellene lennie, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből. (Értik, cigyánygyerekek! Ha-ha!) Ehelyett az látszik körvonalazódni, mintha a magyar sztár, illetve médiavilág megpróbálná Bucit kimosdatni. Azt hiszem, itt lenne az ideje valakinek az interneten elindítani egy szavazást, hogy S. András gyanúsított kerüljön közrendvédelmi telepre!
|
 |
Izraeli befolyás a brit politikában (És mi a helyzet nálunk?) |
Kuruc.infó |
2010.09.05. 11:30 |
Egy angol tényfeltáró újságíró, Janine Robert azon a véleményen van, hogy a nagy-britanniai izraeli lobbi sokkal eredményesebben tevékenykedik, mint az USA-ban működő Izrael-barát érdekcsoportok.
Janine Robert nemrégiben arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban 14 zsidó származású szenátor és 30 kongresszusi képviselő dolgozik a cionisták érdekében, ezzel szemben Nagy- Britanniában – ahol a zsidó közösség hússzor kisebb, mint az USA-ban – az Alsóházban 18, a Lordok Házában pedig 41 feltétlenül „Izrael-barát” honatya ül, ami egyébként nem kevesebbet jelent, mint hogy arányait tekintve a szigetországban működik a legbefolyásosabb izraeli lobbi.
|
 |
Lopás és börtön - kitűnő publicisztika az esetről |
barikad.hu |
2010.09.05. 08:48 |

Egy mai (már tegnap előtti -a szerk.) hír alaposan felkavarta a kedélyeket. Három, 15 éves diáklány tegnap, az évnyitó után társai heccelésére betért egy belvárosi boltba, és megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben. A biztonsági őr elkapta őket. Felhívta a szüleiket, és kihívta a rendőröket – akik, az augusztus 18-án életbe lépett törvénymódosítások értelmében őrizetbe vették a lányokat. 72 órára maradnak bent. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.
Sok minden kavargott bennem a hír olvastán. Először anyaként megszakadt a szívem a szegény kölykök sorsára gondolva – egy ennyi idős lány még gyerek, el tudom képzelni a rettegését egy ilyen helyzetben!
|
 |
Mi a baj az LMP-vel (szakmailag)? |
(torokgaborelemez) |
2010.08.31. 17:41 |
A külső körülmények és az adottságok mellett azonban más oka is lehet annak, ha az LMP számára kudarcot hoz az októberi választás. A párt … stratégiai kihívásokkal küzd: egyelőre képtelen a parlamenti politizálásnak megfelelő módon … működni, fél attól, hogy világos döntéseket hozzon.
Bár az önkormányzati választás – ha lehet egyáltalán fokozni - az áprilisi parlamenti voksolásnál is lefutottabbnak látszik, a pártok önmagukhoz képest azért okozhatnak meglepetéseket. Most éppen az LMP nehézségeivel van tele a sajtó, az Index egyenesen készülő buktáról értekezik. Amikor a pártnak tavasszal az ország több mint felében sikerült jelöltet állítania, a megszólalók többsége – velem együtt - sikerről beszélt. Ha most nem lesz indulójuk a főpolgármesteri posztért, továbbá a budapesti kerületekben és a nagyvárosokban is erősen foghíjas lesz az LMP-s tábor, azt feltehetően mindenki óriási kudarcként írja majd le.
|
 |
"Mert ti már megcselekedtétek,amit megkövetelt a haza" |
(Szent Korona Rádió)-gombos zé |
2010.08.26. 13:51 |
Leónidasz spártai király és 300 harcosa indult a Thermopülai csatába a több mint negyvenszeres perzsa túlerővel szemben. Harcolni indultak hazájukért, asszonyaikért, fiaikért lányaikért és a szabadságért.

Meghalni azért a földért melyen születtek megvédve azt az ellenségtől, még akkor is ha tudták a biztos halál vár rájuk. Hősök voltak, hősök és egyben egyszerű emberek hús vér emberek, apák, férjek és hősök, egyszerű emberek, de mégis olyat tettek, ami példa lehetne mindannyiunk számára, harcoltak az utolsó csepp vérig várva a halált mely megváltást jelentett nem mást.
|
 |
Lebutított Egri csillagok - Spiró György ajánlásával |
Szebb Jövő-gombos zé |
2010.08.18. 11:37 |
Kezdődik az iskola. A jó szülőknek meg sűrűn kell nyitogatniuk a pénztárcájukat, hogy lurkóikat ellássák az okuláshoz szükséges tanfelszerelésekkel, tankönyvekkel, és ha marad a pénztárcájukban néhány ezres, akkor a kötelező olvasmányokat is illik beszerezni, főleg ha több gyerek is van a családban. Meg egyáltalán.
De lám, a “gyűjtögetés” közben mikre bukkan az ártatlan felnőtt: Kötelező olvasmányok mértékkel vagy: Klasszikusok újramesélve, egyenesen Spiró György, Vitray Tamás vagy Vizi E. Szilveszter ajánlásával. Na, az ügy itt kezd gyanús lenni. Utánanéztünk ennek. De előbb lássunk egy ajánlást:
|
 |
Taroló történelemhamisítás: Atilla királyunk gonosztevő volt! |
HunHír.info |
2010.08.16. 18:06 |
A Talleyrand tanácsát, miszerint a múltjukra oly büszke magyarokat csak történelmük lekicsinylésével lehet eredményesen legyőzni, a bolsevistáknál összehasonlíthatatlanul jobban megfogadó mai médiamogulok által a nemcsak a katedrákon, hanem a könyvkiadásban is taroló történelemhamisítás iskolapéldája Nigel Cawthorne hazánkban is kapható könyve, a „Zsarnokok”.
A magyar változatot 2008-ban a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója jelentette meg, és így ajánlotta olvasóinak: „Ez a könyv magával az emberi gonoszsággal foglalkozik, a véres eszközök segítségével hatalomra került gonosz férfiak és nők elméjének rejtett zugait kutatja. A kétes törvényesség kopottas köntösébe burkolózva elkövetett brutális tettek provokatív ismertetésével szemtől szembe mutatja be a történelem e szörnyű szereplőit.”
|
 |
Elfeledett győztes csaták - A kenyérmezei csata (1479. október 13.) |
Kitartas.hu-gombos zé |
2010.08.14. 16:46 |
Sorozatunk a török-magyar háborúk egyik legvéresebb, magyar győzelmet hozó ütközetének ismertetésével folytatódik. 1479. október elején egy kb. tizenötezer fős török és kétezer fős havaselvei sereg zúdult Erdélyre, Ali, Isza, Malkocs-Oglu bégek vezetésével. Napokig iszonyú pusztítást vittek végbe, több települést felégettek, rengeteg rabot ejtettek.

A kenyérmezei csata
Báthori István erdélyi vajda nem állta el egyből a betolakodók útját, hagyta, hogy a portyázás kifárassza, a rablott zsákmány, jószág lelassítsa őket. Ezalatt segítségül hívta Kinizsi Pál temesi bánt, és Vuk Brankovics szerb despotát. Az Erdélybe betört török had főtábora a Maros folyó mentén, Zsibód falunál, Kenyérmezőn volt. Báthoriék itt indítottak támadást október 13-án. A törökök már indulni készültek, amikor értesültek a magyar csapatok érkezéséről, és ők is a csata mellett döntöttek.
|
 |
Népirtás volt-e a Hirosima és a Nagaszaki elleni atomtámadás? |
Kuruc.infó |
2010.08.07. 17:25 |
Hogy ki követte el a világtörténelem legnagyobb bűncselekményét, nem könnyű megmondani. Mindenesetre sokan vannak, akik úgy vélik: amit Amerika művelt 65 évvel ezelőtt Hirosimában és Nagaszakiban, kirívóan aljas gonosztett volt. Valódi és igazi holokauszt.
|
 |
Életfogytot Demszkynek! |
Kuruc.infó-gombos zé |
2010.08.03. 19:38 |
„Biztos vagyok benne, hogy Demszky Gábor nem lopott.”
(Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje)
Senki nem tudja megmondani, hogy a 4-es metróvonal mikorra készül el. Legkevésbé Demszky Gábor, aki végighazudta és végiglopta az egész metróépítési történetet.
Legutóbb nyolc zavartalan éve volt arra, hogy a szoclib-kormány támogatásával megépítse a vonalat. A négyes metró elkészítését úgy tüntették fel, mintha nekik és a budapestieknek ez élet-halál kérdése lett volna.
|
 |
Önkormányzati választások: Török Gábor is tart az egyszínűsödéstől |
barikad.hu |
2010.08.02. 11:54 |
Két hónap múlva ismét választunk, hogy aztán – ha minden a tervek szerint halad – három és fél évig használat nélkül porosodjanak a szavazóurnák. Az októberi önkormányzati választásnak már e tény miatt is kiemelt jelentősége lenne, nem is beszélve arról, hogy a pártrendszer átalakulása, a Fidesz domináns pozíciója és a győztesre szabott új választási szabályok miatt soha nem látott mértékben egyszínűsödhet a helyi hatalom - írja Török Gábor politikai elemző legújabb blogbejegyzésében.

fotó: SZKR
|
 |
|