Z. Kárpát: a Fidesz kommunista időket idéző közleményekkel bagatellizálja a lakhatási problémákat |
|
2015.11.01. 10:04 |
|
A kormány továbbra is elnézi az egyre nyomasztóbb lakhatási válságot, ami már nem csak a Budapesten élő nagyvárosiakat érinti – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
|
 |
A Jobbik átfogó otthonteremtési programot szorgalmaz |
Hunhír.info |
2015.10.30. 18:17 |
|
A Jobbik három pillérből álló otthonteremtési program bevezetését sürgeti Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: első körben államilag támogatott otthonteremtési és bérlakásépítési programra van szükség, ami növeli a lakáskínálatot, a piaci ár feléért-harmadáért lehetővé tenné a bérleti jogviszonyt és lökést adna az építőiparnak.
|
 |
Még a Fidesz is kiborult a Gergényiék "elszámoltatásán" |
MTI |
2015.10.29. 18:16 |
|
A Fidesz-frakció szerint felháborító és elkeserítően enyhe a Gergényi Péter volt budapesti főkapitányra és vádlott-társára kiszabott első fokú, még nem jogerős ítélet.
|
 |
Ez ám a totális amerikai gyarmat - követeléslistával állt alő a nagykövet |
Hunhír.info |
2015.10.29. 10:24 |
|
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet által felvetett kérdéseket Magyarország az Európai Unióval vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta. Szijjártó Péter ezt csütörtökön az amerikai nagykövetnek a Budapesti Corvinus Egyetemen a magyar-amerikai kapcsolatokról tartott szerdai előadására reagálva közölte.
|
 |
Semmit sem ér a jogerős bírósági ítélet – így működik a földmutyi |
alfahir.hu |
2015.10.29. 09:43 |
|

Újra lebuktatta magát az Orbán-kormány az állami tulajdonban lévő termőföld értékesítése kapcsán. Ugyanis az elpusztított Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság szétosztott, a haveroknak bérbe adott földjeit is árverésre bocsátják, sőt olyan cég is szerepel a bérlők listáján, amely esetében jogerős bírósági ítélet semmisítette meg a bérleti szerződést.
|
 |
Magyarország ki kell lépjen a NATO-ból |
hidfo.ru |
2015.10.29. 09:32 |
|
Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke kijelentette; a NATO legutóbbi csúcstalálkozója óta végleg elhagyta korábbi védelmi doktrínáját, és demonstratív jelleggel kinyilvánította Oroszország elleni offenzív céljait. Ha nincs más lehetőség a háború elkerülésére, Magyarország ki kell lépjen a NATO szervezetéből.
|
 |
Hatalmasat égett Matolcsy György bizottsági meghallgatásán |
alfahir.hu |
2015.10.28. 16:07 |
|
Az MNB elnöke, Matolcsy György látványosan elvérzett az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, miután semmilyen elfogadható magyarázatot nem tudott adni a jegybank nagy értékű kastély és műkincsvásárlásaira – mondta Volner János, a jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
|
 |
Nógrádi nem fog a sarokba állni |
alfahir.hu |
2015.10.28. 16:00 |
|
Nógrádi György napjaink legismertebb, a hazai médiában legtöbbet szereplő biztonságpolitikai szakértője. Népszerűségét jól jelzi, hogy már a Facebookon is több mint húszezres rajongói tábora van. Napi szinten nyilatkozik televízióknak, rádióműsoroknak, rendszeresen tart teltházas előadásokat, nemzetközi konferenciákra hívják, most pedig megjelent 40 év alatt a Föld körül című memoárja, amelyben biztonságpolitikai-elmélet helyett többnyire sztorikat, anekdotákat és vicceket lehet olvasni. Az utóbbi napokban kisebbfajta háború alakult ki Nógrádi György szakértelmének megítélése kapcsán, így nem volt kérdés, hogy ott a helyem a dedikálással egybekötött könyvbemutatóján.
|
 |
Ismét megtakarított forintokat herdálna el a Fidesz |
jobbik.hu |
2015.10.28. 15:48 |
|
Felelőtlen és veszélyes játszmának tartja a Jobbik, hogy a Fidesz leglátványosabb kampányelemét, a rezsicsökkentést a ciklus végi kampányidőszakban, 2017-től csupán a nukleáris alap terhére tudná finanszírozni.
|
 |
Szorul a hurok a végrehajtó maffia körül? |
mno.hu |
2015.10.28. 10:05 |
|
Minden jel szerint megindult a nyomozás a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál (az egykori kamaránál), amit a Budapesti Nyomozó Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el ismeretlen tettes ellen még áprilisban
|
 |
Húszezer izraeli pereli a Facebookot - minden mindegy, csak dőljön a lé |
Hunhír.info |
2015.10.28. 09:39 |
|
A közösségi hálót azzal vádolják, hogy eltekint a zsidók meggyikolására felszólító, uszító tartalmak megjelensétől és törlésétől, és ezzel hozzájárul a hosszú hetek óta tartó izraeli erőszakhullám további terjedéséhez.
Az Egyesült Államokban, New York állam legfelsőbb bíróságán benyújtott kereset per arra irányul, hogy kötelezze a Facebookot az ilyen tartalmak eltávolítására.
|
 |
Megerősítette Orbán védelmét a TEK |
(MTI) |
2015.10.28. 09:26 |
|
Megemelte Orbán Viktor miniszterelnök védelmi szintjét a migráció miatt a Terrorelhárítási Központ – értesült a Magyar Idők.
|
 |
Hejőszalontára nem vonatkozik az Alaptörvény? |
Hunhír.info |
2015.10.27. 10:27 |
|
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság még 2013 tavaszán indított vizsgálatot Szabó Gergely a Jobbik megyei alelnöke, hejőszalontai önkormányzati képviselő indítványára. Az ok: a hejőszalontai önkormányzat nem tesz eleget a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatokra vonatkozó általános elektronikus közzétételi kötelezettségének.
|
 |
Nevetséges: A rendőrség vizsgálja a Szabadság téri megmozdulást |
Hunhír.info |
2015.10.26. 11:36 |
|
Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő vezetésével többen a szovjet emlékműhöz vonultak, de nem tudtak a címerhez hozzáférni, mert rendőrsorfal állta az útjukat.
|
 |
"Megyek veletek!" - Pongrátz Andrással készülnek leverni a sarló-kalapácsot |
alfahir.hu |
2015.10.25. 09:17 |
|

Talán még soha nem került ennyire kínos helyzetbe a kormány. Ha meg akarják védeni a szovjet emlékművet, lehet, hogy egy 76 éves '56-os hőssel szemben kell intézkedniük.
|
 |
A nap képe: 1956 csókja |
Hunhír.info |
2015.10.24. 11:50 |
|

|
 |
Vona Gábor a dicsőség illatát érezte a színültig telt Corvin közben |
alfahir.hu |
2015.10.24. 11:30 |
|

Az idei október 23-a legnagyobb pártpolitikai rendezvényét kétségtelenül a Jobbik mutatta be, a Corvin köz színültig telt fiatalokkal, középkorúakkal, idősebekkel a társadalom minden rétegéből. Vona emlékeztetett, hogy Pongrátz Gergely a zászlót nekik „friss diplomás egyetemistáknak, taknyosoknak” adta át, ami hatalmas megtiszteltetés.
|
 |
Mert nem vagyunk amerikai gyarmat: Pápára érkeznek az amerikai csatarepülők |
Hunhír.info |
2015.10.22. 11:26 |
|
Pápára költözik az az öt darab A-10-es sugárhajtású csatarepülőgép, amely az amerikai 74. Flying Tigers Repülő Ezred állományából érkezett nemrég Magyarországra – tudta meg a Magyar Idők. A Mennydörgés (Thunderbolt) nevet kapó, hatalmas harci gépek a Magyar Honvédség Pápai Bázisrepülőterén állomásoznak majd.
|
 |
ifj. Hegedűs Loránt: Jézus Krisztus megérdemelte-e megcsúfoltatását? |
Hunhír.info |
2015.10.22. 11:24 |
|
A Hazatérés Temploma tudatja, hogy tegnap, azaz 2015. október 20-án, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Bíróságának Szathmáry Béla vezette tanácsa megismételt fegyelmi eljárás másodfokú, a miskolci püspöki hivatalban tartott tárgyalásán írásbeli megrovásra ítélte ifj. Hegedűs Loránt lelkészt a 2013. november 3-án a Hazatérés Templomában tartott, Horthy-szoboravatóval egybekötött ünnepi istentiszteleten tanúsított magatartásáért.
|
 |
Nem szabad a vélemény Köves Slomóval szemben |
Hunhír.info |
2015.10.22. 11:01 |
|
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. október 15-én hozott nem jogerős elsőfokú ítéletében a Köves Slomó rabbi által indított magánvádas büntetőeljárásban nyolc vádlott esetében megállapította, hogy elkövették a becsületsértés vétségét és egy év próbára bocsátás intézkedést alkalmazott velük szemben.
|
 |
|