| Olvasóinktól : Rövid történet arról, mitől lettem "kalandvágyó" - hazáját elhagyni kényszerült olvasónk története |
Rövid történet arról, mitől lettem "kalandvágyó" - hazáját elhagyni kényszerült olvasónk története
Kuruc.info 2014.08.17. 18:19
Olvasónk írja:
Elegem lett. Ma reggel újra. Sokadszor, és biztosan nem utoljára. Olvastam a cikket a legújabb hivatalos statisztikáról, hányan szeretnének hazamenni, illetve inkább hányan nem. Szociológiát tanultam otthon három évig, mielőtt rámtört a "kalandvágy", így tudom, hogy azért ezek az adatok bőven meg vannak szépítve. De sebaj.
Gondoltam, még nincs egy olyan felület, ahol ezt ferdítések nélkül mérni lehet, ezért létrehoztam egy oldalt a Facebookon, ahol minden ember, aki nem úgy érzi, hogy "kalandvágyból" kényszerült hazája elhagyására, nyugodtan nyomhat egy lájkot, és moderálva véleményt nyilváníthat mindenfele statisztikáról, illetve orbáni idézetekről. Szeretnek minél több lájkot gyűjteni az oldalra, hogy végre valahol kendőzetlenül, egy igazi képet mutathassunk arról, hogy mi zajlik otthon, és többé ne mondhassa azt senki, hogy nem igaz.
Rövid történet arról, mitől lettem "kalandvágyó"
10 éves koromban meghalt édesanyám, ez volt '92-ben, miután apámnak megszűnt a munkája. Négy évre rá apám is feladta, így éppen miután nekikészültem a középiskolának, az ország másik felébe kellett költöznöm egy kollégiumba csak azért, mert nőverem ott tanult, és a gyámom lett.
Persze apám halála után megörököltük a házat, nővérem 18 volt, én még mindig csak 14. Levél jött az államtól, hogy fizessünk illetéket, mivel örököltünk. Na tessék. Önálló keresetem nincs, árvaellátásra jogosult vagyok, persze épp csak annyira, amiből éhen nem döglök, hogy az uralkodó rétegünk megőrizze a jólétét, ugyanis az árvaellátás összege úgy került megállapításra, hogy apám és anyám hány évet dolgoztak életükben, és mennyi pénzt kerestek. Szép, nem?
Nos, anyám, mióta emlékezetem van, le volt bénulva az egyik oldalára és inkább csak feküdni tudott, mint dolgozni, magyarán lószart nem keresett. Apám anyám halála után általában naponta seggrészegre itta magát - meg sem vagyok lepődve rajta, de szerintem ez még mindig nem az én hibám. Szóval az árvaellátás megállapításának módja számomra átláthatatlan. Szerintük, mint életnek majdnem egyedül nekiinduló gyerek, ezt érdemeltem.
Na szóval ebből még nekem illetéket kellett volna fizetnem. Mintha jókedvemből örököltem volna. Szerintem ez nem szabad választás, szerintük talán igen. Hát fizettünk is. Majd 18 éves lettem, találtunk egy ajánlatot, hogy valaki ott venne házat, ahol nekünk van. Hat kapva kaptunk az alkalmon, ugyanis egyikünk sem szándékozott oda visszaköltözni.
Megvették, így újra illetéket kellett fizetni az eladás után. De ez nem volt elég, ugyanis levelet kaptunk, ha nem vásárolunk az ingatlanból származó vagyonunkból másik ingatlant a következő egy évben, az államnak kell adózni a 25 százalékát...
Mire fel? - kérdeztem. Amúgy pedig 3 millió forintról beszélünk. Így az érettségim éve nagyjából a lakáskeresésre ment rá. Nagy nehezen Pécsett ráleltem egy lyukra, így nem kellett további 25 százalékot adóznom, viszont az illeték így is kijárt, mert én már megint nagyon gazdag vagyok, mert megengedhettem magamnak, hogy lakást vegyek. Nem nevetséges? Szerintem nagyon.
Igy a maradék három évben próbáltam annyit kivenni a lakásból, amennyit tudtam, de kezdtem fáradni, mert végtére is 14 éves korom óta dolgoztam diákmunkákat egészen addig, amíg ott nem hagytam az egyetemet a harmadik évben.
Belefáradtam, ez az igazság. Szégyen, nem szegyen, mindegy. A lakást eladtam, akkor persze újra illetéket kellett fizetnem stb. Úgy döntöttem, inkább kihagynám, így lettem "kalandvágyó".
Számtalan dolgot tapasztaltam, amit hosszú sorokon keresztül lehetne ecsetelni, de inkább lezárom a történetet ennyivel. Senki nincs ott szívesen, ahol pofán köpik.
Ha úgy érzik, a Facebook-oldalnak van alapja, nyugodtan osszák meg akar az írásommal együtt, hátha valaki hasonlóságot vél felfedezni, és megosztja a saját tapasztalatait.
Üdvözlettel:
D.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
