Az idei emlékév jó alkalom arra, hogy helyére kerüljön a hazai köztudatban, mi történt azzal a mintegy 700 ezer, a második világháború végén vagy után a Szovjetunióba deportált honfitársunkkal, akik közül háromszázezer sosem tért vissza – mondta a kommunizmus áldozatainak szerdai emléknapja előtt az MTI-nek Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Az emléknapra szervezett – az intézmény fiatal munkatársai által a múzeumban tartott – rendhagyó történelemórákra már mintegy másfélezer diák jelentkezett, de sokakat várnak az aznapi emlékünnepségre is. Szeretnék, ha minél többen elmennének és elhelyeznének egy mécsest az áldozatok emlékére.
“Fontos, hogy a kommunizmus áldozataira emlékezzen a magyar társadalom, hiszen 1945 a magyar történelem igen tragikus esztendeje volt, amikor egy új, majdnem fél évszázadig tartó megszállás vette kezdetét. A berendezkedő új megszállók pedig az embereket szabad prédának tekintve százezreket deportáltak a győzteseknél végzendő rabszolgamunkára” – fogalmazott Schmidt Mária.

Hozzátette: erről a 700 ezer modern kori rabszolgáról, akik között voltak hadifoglyok, politikailag veszélyesnek tartottak és találomra összeszedett polgártársaink is, még nagyon keveset tud a magyar társadalom. Kiemelte: a megszállóknak a társadalom megfélemlítését célzó brutális magatartását – benne több százezer nő megbecstelenítését – az indokolta, hogy “pontosan megtanulja a magyar társadalom a legapróbb falvaktól a fővárosig, hogy ki az új úr a házban és mire számíthat”.

Schmidt Mária emlékeztetett: 1944 végén már megszülettek azok a döntések, amelyek a tömeges deportálást lehetővé tették. A kvótaszemléletű szovjet gondolkodás alapján a Budapest ostrománál elfogott németekkel együtt is 40 ezernél kisebb hadifogolytömeget mintegy százezer magyar polgári lakossal pótolták ki, hogy kitöltsék a 130 ezres hivatalos létszámot.

“A Vörös Hadsereg nem felszabadítani akarta Magyarországot, hanem elfoglalni” – mondta. A történész hozzátette: szintén kvótarendszerrel rendelték el a német nemzetiségűek kényszermunkára szállítását, majd jöttek a találomra összegyűjtött “málenkij robotosok”, akikkel legtöbbször nem két-három napos kényszermunkát végeztettek saját lakókörzetükben, hanem szovjet gyűjtő-, majd koncentrációs táborokba, onnan a Gulag táboraiba kerültek több éves, esetleg évtizedes rabszolgamunkára.

A témában keletkezett irattömeg viszonylag jól feldolgozott, de amivel még tartozunk, az az, hogy feldolgozzuk a visszaemlékezéseket, és nevet adjunk a lehető legtöbb áldozatnak – hangsúlyozta Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: tudjuk, hogy mi történt, de még nem tudatosult bennünk, milyen súlyos következményei voltak ennek a hatalmas emberveszteségnek és ennek a tömeges megfélemlítésnek, amit nemzetünk elszenvedett. Sokan vannak még ma is, akik elzárkóznak ezektől a történetektől, hiszen az egykori túlélők nem merték megosztani emlékeiket és megfélemlített családjaik is hosszú időn keresztül kerülték ezt a témát.