Amint arról beszámoltunk mi is, végre lesz szobra Hóman Bálintnak Székesfehérváron. A magyar-zsidó viszony megrontói persze megint – kedvenc kifejezésükkel élve – gyűlöletkampányba kezdek. Ennek legfrissebb fázisaként a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder levelet írt Lázár Jánosnak, amelyben így fogalmazott: „Hóman Bálint emblematikus figurája volt a magyar zsidók megalázásának és deportálásának. Ő egy antiszemita volt, aki nem érdemel tiszteletet.”

Csakhogy ilyen alapon a Horthy-korszak számos hazai vezető rabbiját is ugyanígy minősíthette volna. Emlékeztetőül: a múlt-kor című negyedéves történelmi magazin tavalyi téli számában Turbucz Dávid történész tanulmánya azt bizonyította, hogy a „Horthy-kultusz” építésében a hazai zsidóság képviselői is aktív szerepet vállaltak. Például a kormányzó születésnapján, 1938. június 18-án Hevesi Simon rabbi kijelentette: „A Gondviselő Isten adta őt a magyar nemzetnek”. A kormányzót az alkotmány „legfőbb őreként”, a nemzet „felszabadítójaként” és „az ország kormányosaként” méltatta, aki a vesztes háború után „új Magyarországot teremtett”. Sőt Turbucz ekként fogalmazott:

„A Magyar (majd Magyarországi) Zsidók Lapja rendszeresen beszámolt az istentiszteletekről, és külön méltató cikkeket is közölt. A megjelent írások 1943-ban sem utaltak a zsidósággal szembeni diszkriminációra, sőt, arról is szóltak, hogy a kormányzó „szívén viseli a gondjaira bízott család minden egyes tagjának” sorsát 1938-1944 között különfél kiadványok, beszédeket, imákat és cikkeket tartalmazó kötetek is ápolták a kormányzóról kialakított pozitív képet. A Lévai Jenő szerkesztésében 1942-ben megjelent Védelmünkben című könyv ajánlása szerint „ez a föld, amelyen hazát találtunk és itthon vagyunk, a mi hazánk és a mi földünk is, különben nem dobbanna oly hevesen és oly egy ütemben szívünk össze az ország minden lakójáéval. Velük együtt nézünk fel Horthy Miklósra, akiben az ország töretlen erejét, minden reménységét látjuk".”

Végül arra is rámutatott Turbucz, hogy a Pesti Izraelita Hitközség Emléktemplomában a kormányzó születésnapján még 1944-ben is „hálaadó istentisztelet”-et tartott.

Ennyit hát a Zsidó Világkongresszus elnökének történelemismeretéről, mondhatnók. No de lássuk Lázár reakcióját levelére! Az ATV mai hírcikkében (Szobota Zoltán: Botrány a fehérvári Hóman-szobor körül) olvassuk:

„Lázár János szerint annak ellenére, hogy a bíróság márciusban rehabilitálta Hóman Bálintot, a Horthy-korszak néhai kultuszminiszterének életében igenis vannak megmagyarázhatatlan momentumok. Elmondta, hogy tulajdonképpen a Fővárosi Törvényszék eljárása nyitott új fejezetet ebben az évtizedek óta létező vitában, és bár a kormány nem foglalkozik történelmi kérdésekkel, válaszolni fognak Ronald S. Lauder WJC-elnök levelére. A miniszter hozzátette: nem ő akar szobrot állítani Hómannak, és hogy Székesfehérvár mit tesz, az az ottani választók és az önkormányzat ügye.”

De mi is áll Lauder levelében a fentebb idézett mondaton túl? Az, hogy arra szólítja fel Székesfehérvár polgármesterét, álljon el a Hóman Bálintnak való szoborállítási tervtől, sőt ehhez Orbán Viktor közbenjárását is kéri.

Igen, van tehát egy Zsidó Világkongresszus, melynek van egy elnöke, aki azt hiszi, varázsütésére mindenki úgy perdül táncra, ahogyan ő akarja. Csakhogy leáldozóban a csillaga. Levélváltás ide, levélváltás oda, lesz szobra Hóman Bálintnak.