Amint már mi is jeleztük, hétfőn több tucatnyi katonai jármű vonult ki a magyar-szerb határhoz Mórahalomnál, és elkezdték azt a határzárat megépíteni, amelyről a kormány döntött a migránsok visszaszorítása érdekében. Amire Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László rövid Facebook bejegyzésében minden normális magyar nevében így reagált: „ELKEZDŐDÖTT! Isten áldja a Magyar Honvédséget!” Nem úgy a Néphazugság, amely ismét hozta szokott formáját.

Ennek illusztrálására mai számából következzék most az alábbi részlet.

»Ellépdelnek, és bátran farkasszemet néznek az ezernyi ellennel, veretes beszédekben (tudják: Becsület – Bátorság – Helytállás) köszönik meg az építők áldozatos és felbecsülhetetlen értékű munkáját, a nemzeti összefogás „fonódó” példáját, és természetesen kitüntetik Magyar Hunor főtörzsőrmestert és Határ Álmos tizedest, akik azzal is példát mutattak társaiknak, hogy hibátlanul visszaküldték a nemzeti konzultáció menekültügyi kérdőívét.

A most indult terepmunka legfőbb értéke természetesen nem pusztán a mintalétesítmény, hanem maga az üzenet: olyan, mint az egész, csepp a tengerben, színmagyar csúcstermék a multi árudömpingben, a legújabb kori magyar szellem tükre és lenyomata, kézzelfogható hálóhungarikum, a magyar jövő rácsos garanciája...

A metódus egyszerű és hatásos: trafik-, föld-, ingatlan- és quaestoriánus mutyik először kicsiben, aztán ha működik – és működik –, nagyban. Szétverése oktatásnak, kultúrának, mások által követett értékeknek, kiásása az intézményes demokráciacölöpöknek, végletes lezüllesztése egészségügynek, médiának – először kicsiben, aztán, mivel megtehetik, nagyban. Gyűlölettel lepermetezve az egyén szabadsága, a szolidaritás, az emberi méltóság eszméje, először Petri-csészényi mintákon, aztán egy korábban Magyar Köztársaság nevű laboratóriumban.

A mórahalmi kerítésépítési munkák szünetében a korábban magyar–történelem szakot végzett nehézgépkezelő tanácstalanul Kassákot mormol: „kerítések nőttek föl körülöttünk mint ahogy az állatkertben látható egymásután”. Jó mulatság, terepmunka.«

Sugárhányás környékezi ilyenkor az embert. Egyszerűen elképesztő az a tömény gyűlölet, ami úgy tör fel ebből az orgánumból, mint a Vezúvból a láva. Mert az még csak hagyján, hogy annyiszor mocskolja a kormányt. De hogy még akkor is ezt teszi, amikor az ország védelme érdekben hoz döntést, mint most, minősíthetetlen. Ez hazaárulás a javából.

No de konkrétan ki is tette most ezt? Simkó János. Ismerős név. De honnan is? Győri Béla általam már többször is idézett könyvéből, legalábbis számomra. Idézem hát a Vasárnapi újság különkiadás-t, amiből megtudom, hogy a KISZ Budapesti Bizottságából került egykor Simkó a Vasárnapi Újság Bródy Sándor utcai szerkesztőségébe:

»Amikor megjött a Bródy Sándor utcába, órákon keresztül bolyongott a házban, nem fogadta be egyik klikk se. Megkértem, jöjjön egy kicsit hozzánk dolgozni. Simkó János el is jött hozzánk, szorgalmasan hozta az interjúit. A népszabadságos Hámori Balázzsal, a Világosság – így nevezte magát: „materialista folyóirat” – szerkesztőivel riporterkedett. Egyoldalú funkcionárius maradt.

Ő maga mondott fel nekünk 1990. január 14-e után, amikor Csurka István az elsikkasztott rendszerváltás miatt az asztalra csapott. Simkó azt mondta, ez már háborús uszítás. (Dehogy volt az háborús uszítás! Simkó Jancsi volt pánikos kispolgár – Lenin megfogalmazása szerint.) Simkó levélben mondott fel, és távozott. Később a rádió elnökhelyettese lett. Majd egy ideig, a Klubrádió után, ő vezette a Gazdasági Rádiót. Milyen lett volna a Gazdasági Rádió? Olyan, mint Gyurcsány gazdaságpolitikája.«

Simkó aztán Medgyessy Péternél a Kormányzati Kommunikációs Hivatalban volt államtitkár, majd a Develor Zrt. kommunikációs igazgatója lett. Sok helyen megfordult, kipróbált elvtárs tehát. Igazi pánikos kispolgár, akinek lételeme a gúnyolódás. De csak az értékeken való gúnyolódás persze. Szánalmas figura, elvtársaival egyetemben.