A Transindex munkatársnőjének sikerült alaposan túltolnia a polkorrekt biciklit, amikor pellengérre akarta állítani Németh Zsolt államtitkárt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét egy Tusványoson tett kijelentése miatt. A kormánypárti politikus szégyenpadra ültetésének oka egy tréfás, székely mondás volt, ami bár itthon is közkedvelt axióma, mégis az újdonság erejével csapta ki a biztosítékot a farizeus újbeszél lelkes zászlóvivőjénél: „Az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék.”

Ugye milyen szexista szörnyűség, és hímsoviniszta métely, ami nyilván sokkal fontosabb, mint Németh sokak által vitatott szakmai alkalmassága (aminek pedzegetésével valószínűleg sokkal jobban meg lehetett volna izzasztani), és joggal háborít föl minden jóérzésű, európéer demokratát? Kivéve persze a szabadegyetem egyik női szervezőjét (aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is), Sándor Krisztinát, ill. Tárnok Máriát, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnökét, akik mindketten felszólaltak a rendezvényen. És akik sehogy sem akaródzottak habzó szájú, ultrafeminista közhelyek kíséretében elítélni az államtitkárt, vagy a kérdéses székely mondást… Upsz.

A történet véget is érhetett volna ennyivel, minden, kellő humorérzékkel megáldott olvasó elképzeli, ahogy Kertész Melinda duzzogva kénytelen képernyőre vetni, hogy szegény, nyilván megvezetett és szörnyű elnyomatásukról mit sem sejtő nőtársai nem hajlandóak a gyengébbik nem (hú, ezt vajon még le szabad írni?) nevében kiátkozni Németh Zsoltot, mosolygunk egyet, és kattintunk tovább. Persze a helyzet most sem volt ilyen egyszerű. Ugyanis az anyag sikeresen lángba borította a hazai internetes felületek egy jelentékeny részét, instant pártpolitikai, és székely-magyar ellentéteket kirobbantva a kommentfolyamokban. És ez az, ami az eset kapcsán igazán érdekes.

A reakciók itt már korántsem voltak olyan diplomatikusak, vagy megértőek. A sok önjelölt, és kevésbé önjelölt jogvédő most azon háborog, hogy a bunkó székelyek, meg a tahó magyar politikus nem veszik emberszámba a nőket, és a sötét középkor újbóli eljövetele fölött lamentálnak, borús homlokkal. Bizony, hölgyeim, készülhetnek a legrosszabbra, mert önök hamarosan székely zászlók árnyékában lesznek visszatoloncolva a konyhába, mosogatni, és lehet, hogy még ideiglenes határzár is kerül a küszöbre, biztos, ami biztos. Legalábbis a mindenki egyenlőségéért és jogaiért oktalanul és/vagy ok nélkül aggódók szerint.

De miért is hatalmas mellélövés az egész műhiszti? A válasz roppant egyszerű lenne, ha az örökös sirámverkli-tekerők vennék a fáradtságot, és megismerkednének saját országuk kultúrájával, szokásaival, de legfőképp anyanyelvével. Mert aki valaha járt falun, lehetőleg az ország több, különböző szegletében is, és hallgatta, miként zajlik ott egy hétköznapi beszélgetés, vagy legalább életében belepillantott egy nyelvtankönyvbe, akkor tudhatja, igenis sokszokású, és -nyelvű a mi hazánk. Épp úgy, ahogy azt anno Szent István intelmeiben meghagyta (anélkül is, hogy erre egyesek a migráció kapcsán, béna plakátokon oktatnák az országot, ami mást nem mutat, minthogy ők maguk nincsenek tisztában e ténnyel, de ez most nem ide tartozik).

Az ország eltérő tájain ugyanis eltérő dialektusokat, nyelvjárásokat használnak, és egy-egy szó jelentése, vagy alakja akár gyökeresen különbözhet a köznyelvi használatban megszokottól. Sőt, már magának a köznyelvi alaknak is számos ismert, vagy kevésbé ismert jelentésárnyalata létezhet, attól függetlenül, hogy mi ezek közül mennyit ismerünk, vagy használunk.

Az inkriminált mondat „ember” szava például „férfi”, vagy népies használatban „férj” jelentésárnyalatokkal is bír. Tehát – tetszik a polkorrekt kánon túlérzékeny széplelkeinek, vagy sem – a sérelmezett szólás első harmada nagyjából úgy fordítható le magyarról magyarra, hogy a nő nem férfi/a feleség nem férj.

Elképzelhető, hogy a mai, kifordult szemléletekkel terhelt világunkban valakinek ez furcsán hathat, és értetlensége, vagy rosszallása nem pusztán a nyelvtudományokban való járatlanságából fakad. E honfitársainknak csupán azt ajánlhatjuk, hogy vigyék végig a dolgok természetes rendjének felborítását, és jó sok sör elfogyasztása után próbáljanak meg játékos viszonyba kerülni egy medvével. Mindenki másnak inkább javasoljuk, hogy mielőtt felháborodik valamin, ne legyen rest tájékozódni.

(Zárójelben még annyit, hogy amikor legközelebb terítékre kerül a „Mégis mire jók a bölcsész tudományok?” című, örök, búbánatos nyavalyatörés, akkor tessék emlékezni a hasonló, felesleges habverések elkerülésére.)

T. T.