Nem, távol álljon tőlem az elhunyt feletti ítélkezés. Nem erről van most szó, hanem arról, hogy ne csináljunk faragott szentet abból, aki nem volt az. Ez ugyanis súrolja a blaszfémiát, az istenkáromlást, ha ugyan ki nem meríti.

A halálhír után magunk is idéztük Pozsonyi Ádám nekrológját. Tömör volt és velős. „Írónak harmatgyenge volt.” – írta. Ennyi. Nem szégyen ez önmagában, és ráadásul nincs is vele egyedül. Csak akkor ennek megfelelően is kell kezelni.

Persze – de ezt már én teszem hozzá – nemcsak a betűvetés terén nem aratott babért. A politika terén sem. Arról pedig, hogy mint ember milyen volt, néhai cellatársai tudnának beszélni. Mármint azok, akik még élnek. De nyilván nem kívánnak kegyeletsértők lenni. Még akkor sem, ha remélhetően ők is azt mondják: „A halottról igazat, vagy semmit.” Igen, az igazat. Csakis azt. Csak persze nem mindegy, hogy mikor.

No de mit kezdjünk sokak valóságos bálványával, Kozma Imre atyával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökével? A hivatalos hazai katolikus orgánum, a Magyar Kurir tegnap nekrológot közölt tőle. Ebből idézünk:

„A rendszerváltoztatás utáni Magyarország első köztársasági elnöke, Göncz Árpád mindig megkülönböztetett figyelemmel fordult az elesett és kiszolgáltatott emberek felé. Ismerte és elismerte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét, melyről számos alkalommal elismerően nyilatkozott.

Amikor az igazság általános ereje hat, az emberből a legfontosabb értékek kerülnek felszínre, amelyekből él, s amelyekkel másokat is éltet. Köszönöm a magam és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nevében is Göncz Árpád elnök úrnak, hogy ezekből az értékekből nekünk is éppen elegendő jutott.”

Mielőtt megszakadna az ember szíve, halkan kérdezzük: mondjuk csak az iszlám által üldözött keresztények felé mikor fordult az „Elnök Úr” figyelemmel, pláne „megkülönböztetett”-tel? A hazaszeretet erényét mikor tekintette e „legfontosabb értékek” közé tartozónak?

Persze mindenkinek vannak erényei, még ha csak ideig-óráig is. A halálhír után hirtelen téma lett ugyebár, hogy az elhunyt 1938-ban a „Magyar Cserkész” újságban miként üdvözölte az első bécsi döntést. Csak hát ezzel hamar búcsút is mondott az egyik „legfontosabb érték” képviseletének. Vagy erről Kozma atya nem is tud?