Sok mindent, de egyet végképp nem tudnak a jelek szerint azok, akik azt hiszik, vagy azt hitetik el, hogy urai a helyzetnek, éspedig azt, hogy ha ezerszer fellépnek az ellen, ami nincs, még nem kapnak több sóletet megbízóik asztaláról.

Az MTI tegnap arról adott hírt, hogy „átadták a Világ Igazai kitüntetéseket”. Pintér Sándor belügyminiszter pedig a nagy aktuson hozta szokott formáját. Tegnap kijelentette: „A magyar állam soha többé nem engedheti el egyetlen polgára kezét sem, kötelessége megvédeni minden állampolgárát a gyilkos szándékoktól, a külső ellenségtől és a belső árulástól.

Nem tűrhetjük és nem is tűrjük, hogy bárkit etnikai vagy vallási hovatartozása okán megbélyegezzenek, megalázzanak vagy bántalmazzanak.”

Megint a megszokott kettős mércézés. A „nem tűrés” persze csak egyesekre vonatkozik, kimondva-kimondatlanul. No de ezzel persze messze nem ért véget a belügyminiszteri beszéd:

„A kormánynak már hivatalba lépésekor, 2010-ben egyértelmű álláspontja volt, hogy minden szélsőséges megnyilvánulást vissza kell szorítani, ezért meghirdette a zéró tolerancia politikáját. A mi feladatunk és küldetésünk, hogy megakadályozzuk a holokauszt idején történtek megismétlődését.”

Emlékezhetünk Pintér néhai ígéreteire. Már ami a közrend helyreállítását illeti. Akkor két hétről volt szó – igaz, a „választások” előtt. Azóta is azonban mi megy? Magyarok gyilkolnak, rabolnak országszerte? A magyarok a szélsőségesek, a magyarok netán a zsidók kiirtását akarják?

Nem. Csak békében szeretnének élni már végre. Békében, de csak akkor, ha mások is így akarnak velük élni. Azaz velünk. Már csak azért is, mert valakiknek dolgozniuk is kell ahhoz, hogy mindnyájan, akik itt a Kárpát-medencében élünk, boldogulhassunk. De ha a tolerancia, a humanizmus csak a megrabolásunk eufemisztikus elfedésére szolgál, tud a magyar persze másként is viselkedni.

Igen, másként is. Mert előbb-utóbb bizony félő, hogy tényleg elszakad a cérna, és kiderül, mennyire igaz, amit Aranyszájú Szent János írt a 131. Zsoltár magyarázatában: „A büntetés és megtorlás nem mindig a kegyetlenség jele, de az elnézés és kímélet sem mindig a szelídség jele.” Már pedig a büntetésre és megtorlásra a többségi magyar társadalom részéről egyre nagyobb az igény.