Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

Október óta félmillióan fordultak el a Fidesztől

2016.03.04. 08:54, alfahir,hu


Az Iránytű Intézet februárban, ezer fős mintára elvégzett közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP a teljes népességen belül mintegy hat százalékpontot, összesen mintegy félmillió választót veszített. A Jobbik stabilan őrzi a második helyét, a parlamenti képviselőkkel is rendelkező PM-et pedig beérte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, mindkét formáció 1-1 százalékon áll.

Az Iránytű Intézet Októberi közvélemény-kutatás szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül jelentősen, mintegy hat százalékponttal csökkent. Októberi értékéhez mérve egy-két százalékponttal gyengébb a Jobbik (kerekítve 16%-ról 14%-ra), az MSZP és a DK változatlan szinten áll, 6, illetve 5%-on, az LMP 3%-ról 4%-ra erősödött.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt négy év után először vált mérhetővé, kerekítés nélkül is eléri az egy százalékot. Mindezt úgy, hogy az Iránytű Intézet operátorai nem is kínálták fel a megkérdezetteknek. Ezzel behozták a PM-et.

Az elmúlt hónapok legszembetűnőbb folyamata mintegy 400 000-500 000 választó lemorzsolódása a Fidesz-KNDP táborából, ők jelentős részben a bizonytalanok, valamint a biztosan nem szavazók körét gyarapítják. Az Iránytű Intézet szerint az elkövetkezendő hetek, hónapok komoly téttel bíró kérdése, hogy a kormánypártok képesek-e megállítani a táboruk csökkenését, valamint visszacsábítani szavazóik jelentős részét, ahogyan ezt a tavalyi év nyarán főként a menekültválságnak köszönhetően megtették. Amennyiben ez nem sikerül, a 400-500 000 választó jelentős részének egy irányba tartó preferencia-változása át is rendezheti a politikai palettát. Az elmúlt év során a Fidesz szavazói körében a Jobbik, mint másodpreferencia aránya jelentősen megnőtt, ezért a legnagyobb ellenzéki párt számára sokkal könnyebben megszólítható ez a választói tömeg. 2015 októberére a kormánypárti szavazók csaknem felének másodpreferenciája a Jobbik volt.

A pártot választani tudók köre nemcsak egy hipotetikus jövő vasárnapi választásokon biztosan résztvevőket tartalmazza, hanem azokat is, akik „valószínűleg elmennének”, vagy „valószínűleg nem” voksolni; tehát a biztos szavazóknál bővebb halmazról van szó.

A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 42%-os támogatottságnak örvend, míg a Jobbikra voksolna a pártot választani tudók 25%-a. Az MSZP 11, a DK 9%-on áll. Az LMP-t támogatná a pártválasztók 7, az Együttet 3, a PM-et, az MKKP-t, illetve az egyéb pártokat körülbelül 1%-a. Októberi mérésekhez képest a Fidesz-KDNP ebben a körben is jelentősen gyengült, a többi párt esetében jelentős átrendeződés nem figyelhető meg.

A biztos szavazók körében 44%-on állnak a kormánypártok, 24%-on a Jobbik. Az MSZP a biztos szavazó pártválasztók 10, a DK 11%-át tudhatja maga mögött. Az LMP-re 6%, az Együttre 2%, míg a PM-re, az MKKP-ra, illetve „egyéb pártokra” legfeljebb 1-1% voksolna. Októberhez képest a Fidesz-KDNP öt százalékpontos esése, illetve az LMP és a DK kisebb erősödése figyelhető meg, azonban a szűkebb minta (436fő) miatt nagyobb hibahatár számítható.

Hasonló adatokat közölt a Medián is

A szerdán megjelent közvélemény-kutatásuk szerint a választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53-ról 46 százalékra csökkent a Fidesz támogatottsága. (S ebben a jelentős, hét százalékos csökkenésben még nem játszottak szerepet a Magyar Nemzeti Bank körül kialakult botrányok, illetve az intézet vezetői fizetésének brutális megemelése), míg a Jobbik ugyanebben a körben a 19-ről 25 százalékra növelte támogatói bázisát.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG