Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

Ózd lakossága összezárt a Fidesz támadásai előtt

2016.03.05. 17:55, alfahir,hu


Szimpátiatüntetést tartottak Ózd polgármestere mellett helyi civilek péntek délután, miután az elmúlt hetekben több támadás is érte a jobbikos városvezetőt a Fidesz felől.

A korábbi fideszes polgármestert 2014-ben kétharmados eredménnyel leváltó Janiczak Dávid melletti szimpátiatüntetés keretében gyülekeztek helyi civilek péntek délután az önkormányzat épülete előtt.

A jobbikos polgármester erről Facebook-oldalán számolt be. Mint a "Veled vagyunk Dávid!" elnevezésű rendezvényről írta,

"Beszédemben arra kértem Őket, ne mellettem álljanak ki, hanem az igazság mellett! És jöjjenek el akkor is a térre, ha úgy érzik nem értük dolgozok már, és hívják fel rá a figyelmem, mert én is csak egy gyarló, esendő ember vagyok."

Janiczak Dávidot skandálással hívták ki a térre az épületből, majd Himnusszal és verssel fogadták, illetve közösen meghallgatták az Ismerős Arcok Nélküled című számát is. A születésnapja alkalmából is felköszöntött polgármester szerint

"Mélyen megható, hogy ebben a zűrzavaros világban, annyi fejmosás után, diktatórikus hatalom árnyékában, hazugságok, demagógia és megannyi rosszindulat mellett itt Ózdon az emberek kiállnak az igazukért, az igazságért!"

Értetek vagyok, értetek élek és dolgozok, nem lehetne ennél szebb és nemesebb célja életemnek! - írta Janiczak. Ózd város eredményeiről egyébként itt írtunk részletesebb cikket.

A tüntetésen túl másik pofont is kapott a Fidesz: friss hír, hogy a Janiczak által legyőzött Fürjes Pál ex-fideszes polgármestert a Miskolci Törvényszék első fokon bocsánatkérésre és sérelemdíj megfizetésére kötelezte, amiért egy tavaly nyári sajtótájékoztatóján csalással vádolta meg Ózd jobbikos polgármesterét és alpolgármesterét.

Harmati András

 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG