Ez ad hitet, erőt. Hiába mondta az ellenkezőjét az egykori szemkilövetős miniszterelnök, Szűz Mária nem vette és nem veszi le kezét rólunk! Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, sokan nem is tudják, mit jelent az, hogy mi Szűz Mária országa vagyunk. Szent István királyunk Neki ajánlotta fel halála előtt honunkat, és azóta is érezhető karjának ölelése.

Vannak persze, akik ezen mosolyognak, mondván, egy csak szép mese, a valóság pedig, hogy ezer sebből vérzünk, hullunk, veszünk. „Haldoklik a magyar!” – hallottam egy honfitársunktól néhány éve. Eltűnődtem egy pillanatra. És aztán Vörösmarty Mihály Szózata jutott eszembe:

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

1919-ben százharminchárom napon át hulltunk, vesztünk – és mégis feltámadtunk. 1938-ban, Szent István király halálának kilencszázados évfordulóján s egyben a Budapesten megrendezett harmincnegyedik Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából Hóman Bálint kultuszminiszter így szólt a kongresszus résztvevőihez:

„Korunk nagy vívódásokat és megpróbáltatásokat átélő embere a lelki ingadozás és bizalmi válság káoszából kivezető utat keresve az anyagtól újra a szellemhez menekült. Az anyagi jólét mellett újból magasabbra értékeljük az erkölcsi tökéletesedést. Felismeri az életküzdelemben nélkülözhetetlen erkölcsi igazságok és szellemi értékek jelentőségét s a földhöz tapadó materializmus mulandó szellemünk két nagy és változatlan erőtényezője: az istenhit és a nemzeti öntudat, a Krisztusban való egység és a nemzeti összetartozandóság hatalmas érzése.”

(Magyarok világünnepe. Történelmi bizonyságok az ezeréves nemzet hitvallásáról 1938. Szerk.: Dvihally Géza. Budapest, 1938. MEFHOSz, 72. old.)

Szólt továbbá arról is, hogy a kettő, az istenhit és a nemzeti öntudat mennyire olyanok, mint a házastársak. Egymás kiegészítői:

„Egymástól távol élő nemzeteknek a katolikus hitben egybeforrott fiai között ki katolikus magyarok is büszkeséggel valljuk, hogy immár tizedfélszázad óta folyamatos keresztény nemzeti művelődésünk az egyetemes kereszténység talajában gyökerezik, mert a magyar fajta lelkében sarjadt ősi magyar művelődés a keresztény kultúra elemeivel összevegyülve, a katolikus egyház tudós papjainak szellemi irányítása mellett indult egykoron új fejlődésnek és szökött rövid néhány század alatt sudárba.”

(Magyarok világünnepe. Történelmi bizonyságok az ezeréves nemzet hitvallásáról 1938. Szerk.: Dvihally Géza. Budapest, 1938. MEFHOSz, 143. old.)

A vallási és nemzeti értékek szoros szövetsége fölött pedig ott őrködött hazánk Nagyasszonya, egyben égi királynője, a Boldogságos Szűz Mária. Hiszen gondoljunk csak arra, amit Monforti Grignon Szent Lajos Mária írt: ha Jézus Krisztus életét szemléljük, azt vesszük észre, hogy „csodatételeit Szűz Mária által kezdte meg. Szűz Mária szava által szentelte meg Szent Jánost Erzsébet anyaméhében. Alighogy megszólalt Szűz Mária, János megszentült. Szűz Mária alázatos kérésére változtatta át a kánai menyegzőn a vizet borrá. Csodatételeit Szűz Mária által kezdte meg és folytatta, és továbbra is így tesz az idők végezetéig.”

(B. Grignon Lajos Mária: A tökéletes Mária-tisztelet. Ford.: Csávossy Elemér SJ. Rákospalota, 1939. Szalézi Művek. 33. old.)

Nehéz lenne felsorolni, történelmünkben is hányszor ölelt át minket, magyarokat Mária áldó, óvó, szerető karja. Keressük oltalmát mi is, mai magyarok, hiszen, minden külső látszat ellenére, hatalmas energiák rejtőznek megcsonkoltságunk ellenére is nemzetünkben.