Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

Bár a KSH "valamiért" nem méri, mások kiszámolták a létminimumot

2016.04.20. 10:45, alfahir,hu


Tavaly havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke, míg a tipikusnak mondható két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 255 246 forint - derült ki a Policy Agenda a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertana szerinti számításaiból, amelyet kedden, budapesti sajtótájékoztatón ismertettek.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke elmondta: nagyon meglepődtek, amikor tavaly a KSH úgy döntött, hogy az idén nem publikálja a létminimum-adatokat, amelyek a szakszervezetek számára 25 éve fontos indikátorai voltak a társadalmi fejlődésnek. Ezért a MaSzSz úgy határozott, hogy maga készíti el a számításokat. Ezek az adatok képezik majd a 2017-es bértárgyalások alapját - mondta.     

hj


A projektet a Friedrich Ebert Alapítvány is támogatta - tette hozzá.

A magyarországi mélyszegénységről, nyomorról itt írtunk bővebben.

A szakszervezeti mozgalom egyetért abban, hogy fel kell számolni a dolgozói szegénységet, ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szeretné elérni, hogy a 73 ezer forintos minimálbér érje el a létminimum értékét - mondta Kordás László, a szervezte elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hozzátette, szeretnék azt is elérni, hogy ne legyen gond a hónap végén a létfenntartás azoknak, akik tisztességesen ledolgoznak napi 8 órát, ők legalább a létminimumot keressék meg.
    
Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója elmondta: az eredményekben megjelenik az életszínvonal-változás is. Hozzátette, becsléseik szerint tavaly a számított értékeknél alacsonyabb jövedelemből élt a lakosság 41 százaléka, valamint nem éri el a létminimum összegét a nettó bevétel a legalább egy keresős családok harmadánál.
    
Megjegyezte: az egy felnőttből álló háztartás 2015-ös 88 016 forintos létminimum értéke 0,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
    
A sajtótájékoztatón közreadott tanulmány szerint a létminimum számításba bekerült háztartások kiadásaik 30,8 százalékát fordítják élelmiszerre, 22,8 százalékát lakásfenntartásra - aminek több mint kétharmadát rezsire költik -, és 9 százalékot közlekedésre. Ezen felül egészségügyre, testápolásra 5 százalékot költenek, telefonálásra 6,5 százalékot, míg ruházati cikkekre 3,6 százalék jut, oktatásra, művelődésre és szabadidőre pedig 5,3 százalék.
    
Közölték, a létminimum nem szegénységi küszöb, hanem egy olyan jövedelem, amely mellett biztosítható egy háztartásban az alapvető szükségleten túli igények kielégítése is.
    
A tavalyi létminimum értékek meghatározásához 1719 háztartás adatait vették figyelembe, amelyek mintegy 728 ezer háztartásban élő 1 millió 431 ezer embert reprezentálnak. A havi átlagos létminimumérték háztartásonként 173 ezer forint volt.
    
Az adatokból kiderült: a nyugdíjasok esetében a havi átlagos létminimum 79 214 forint egy személy esetében, míg két személynél 136 425 forint.

MTI nyomán

 

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG