Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

"Én itthon maradok"

2016.04.23. 09:18, alfahir,hu
a hazaszeretet volt a téma a tanulmányi versenyen

Április 22-én, pénteken rendezték meg a Jobbik Ifjúsági Tagozat és a Jobbik Magyarországért Alapítvány által meghirdetett kárpát-medencei középiskolásoknak szóló tanulmányi verseny második, és egyben döntő fordulóját.

A verseny témája Reményik Sándor nyomán, az „Én itthon maradok” címet viselve a hazához való ragaszkodás és az itthoni boldogulás választásának példája irodalmi műveken keresztül volt.

Az első fordulóban a megadott témában adhattak be esszépályázatot a diákok, akik közül a zsűri által legjobb 10-nek ítélt pályázó került be a döntőbe, ahol szóban kellett számot adni a diákoknak a tudásukról.
A döntőre az Országház épületében került sor. A zsűri kérdései személyre szabottan a megírt esszé egyes elemeire, a haza fogalmára, a hazaszeretet mibenlétére és a hazaszeretetben példaképként a fiatalság elé állítható személyekre irányultak. Emellett az elvándorlással szemben az itthon maradás melletti kampány formájáról és tartalmáról kellett kifejteni a versenyzőknek gondolataikat.

A verseny megosztott győztesei Zágonyi Markó Tamás és Gál Gábor lettek, míg a harmadik helyezést Urbán Hedvig érte el. A tanulmányi verseny lebonyolításában és a pályázók értékelésében a zsűri tagjaiként, Balázs Géza, Raffay Ernő egyetemi tanárok és Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Kulturális Bizottság tagja vettek részt.

„Öröm és előremutató bizakodás volt számunkra megtapasztalni a fiatalok elkötelezettségét, tehetségét és irántunk való erős bizalmát, amely mind megmutatkozott a verseny során"

– összegez a Jobbik IT pénteki közleményében.
 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG