Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

MAGYARORSZÁG ERŐSÖDIK!

2017.01.06. 10:46, alfahir.hu
ENNYIBŐL BÚTOROZZÁK BE EURÓPA MEGMENTŐJÉNEK POMPÁS PALOTÁJÁT

Örülhetünk, mert nem csak méltó környezetbe kerül végre Orbán Viktor munkahelye, de a belsőépítészek mintegy négymilliárd forintból megoldják a "puritán" hivatal berendezését is, hogy a miniszterelnöknek legyen honnan kilépnie az újonnan épülő erkélyére. A Fidesz első embere innen büszkén nézhet körbe az országon, az országon, amit megmentett, melynek népe a közel kétmilliós nagyvárosban és azontúl elégedetten nézhet vissza őrá.

Még ha kizárólag antik bútorokkal tömik tele Orbán Viktor leendő hivatalát, akkor is nehéz volna idehaza elkölteni azt a 4 milliárd forintot, amelyet a Miniszterelnökség 12 ezer négyzetméteres irodájának „egyedi belsőépítészeti kialakítására” adnak – áll a HVG csütörtökön megjelenő számában, amely szerint a hazai műtárgypiac kínálata olyan szűk, hogy a fényűző kormányfői palota berendezésekor alighanem elkerülhetetlen lesz külföldön körülnézni.

A HVG forrásai szerint ráadásul a hivatali helyiségeket modern bútorokkal rendezik be, csupán a miniszterelnök és a miniszterelnökséget vezető miniszter rendelkezésére álló teremsort, illetve a kormányülések helyszínéül szánt termet rendezik be antik bútorokkal. A hetilap azt is megtudta, hogy bár a múzeumi szakértők szerint a berendezéshez az utánzatok készítése volna a legolcsóbb és legjobb megoldás (ahogyan a Sándor-palota 2002-es felújításakor tették), de a Miniszterelnökség ragaszkodik az eredeti darabokhoz, annak ellenére, hogy a muzeális bútordarabokat nyilvánvalóan nem lehet teljesen rendeltetésszerűen használni.

A Népszabadság tavaly számolt be arról, hogy átalakításokkal készülnek a Miniszterelnökség költözésére a budai Várban. A kormányfő leendő dolgozószobája is itt, a Karmelita kolostorban, azaz egy világörökségi helyszínen lesz.

Orbán kap egy újonnan kialakított nagy erkélyt is, kiváló kilátással az országra, noha ez némileg ellentmond a korhű felújítás előzetes ígéretével. A hírek szerint a teljes építkezés közel 14 milliárd forintba kerül, de Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyugtatott mindenkit, hogy az épület puritán lesz. 200 ember lesz elhelyezve a Karmelita kolostorban, míg mellette egy modern irodaház lesz.

A mostani kormány filozófiájának a középpontjában az áll, hogy a Vár a magyar állam önállóságának a központja

- húzta alá a mértéktartó politikus. Értünk tehát a szóból: ez nem párt-, hanem nemzeti ügy. Buda visszafoglalása a töröktől 1686. szeptember 2-án történt, a felszabadító sereg a Hasburg Birodalom, a Német-római Birodalom, a Magyar Királyság, Brandenburg, Bajorország, Lotaringia, Szászország csapataiból, illetve európai önkéntesekből állt.

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG