Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

VADKELET

2017.01.12. 17:59, alfahir.hu
A GAZDAG EMBERNEK SZÜKSÉGE VOLT EGY TERÜLETRE, A VÁROSVEZETŐ PEDIG AZ Ő OLDALÁRA ÁLLT

Jászberényben különös kisajátítás zajlik. Egy cég ügyvezető-igazgatója a helyi újságban beszélt arról, milyen jó lenne, ha nem akadályoznák az ő beruházásait. Az önkormányzat lépett is az ügyben.

Budai Lóránt, a Jobbik önkormányzati képviselője készített egy összefoglalót a jászberényi esetről. Mint elmondta, 2014-ben, a választási győzelmet követően egy rendkívüli ülésen a fideszes városvezetés már leszögezte: három földterületet ki akarnak sajátítani. Akkor még a képviselők sem tudták, mi áll a polgármester szándékában.

Az igazságra akkor derült fény, amikor a Jászkürt újságban 2016 elején megjelent egy cikk, melyben a Jász-Plasztik Kft. ügyvezető-igazgatója, Kasza Lajos közölte az adófizető állampolgárokkal, hogy ezek a területek ne akadályozzák az ő beruházásainak a kivitelezését. Ugyanis mindhárom terület az említett cég környékén található.

Akkor még nem derült ki, hogy hol vannak ezek, csak egy kérdés után, hogy mindhárom terület a Jász-Plasztik Kft. környékén található. Mi is a terv ezzel, igazi válasz nincs, 2016. január 14-én kapott, a Jász kürt újságból, hogy Kasza Lajos ügyvezetője azt szeretné, hogy ezek a területek ne akadályozzák az ő beruházásainak a kivitelezését.

Így előállt az a képtelen helyzet, hogy egy magyar gazdálkodó birtokát egy út, egy kerítés, és egy töltés darabolja fel – amelyek közül egyet sem ő húzott fel. Sőt, az elbeszélésből az is kiderül, hogy még maga Pócs János, fideszes önkormányzati képviselő is latba vetette tekintélyét, és igyekezett nyomást gyakorolni a gazdára.

A Jobbik ezzel a gyakorlattal nem ért egyet, és nem is támogatja az ország számos helyén tapasztalt hatalom által kezdeményezett kisajátításokat, szögezte le Budai Lóránt.

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG