Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

ÚJABB INGATLANOKAT VENNÉNEK AZ MNB ALAPÍTVÁNYAI A RÁJUK BÍZOTT ADÓFORINTOKBÓL

2017.02.09. 11:15, alfahir.hu

A Világgazdaság készített interjút Fekete Zoltánnal, a jegybanki alapítványok vagyonát felügyelő Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatójával. Kiderült, hogy a több mint 260 milliárd forinttal kistafírozott alapítványok újabb ingatlanokat kívánnak vásárolni, a döntést a jobb hozammal indokolják.

Fekete Zoltán a lapnak azt mondta, hogy a Pallas-alapítványok vagyonának értéke most 268,33 milliárd forint, ami 1,93 milliárddal több, mint az induláskor volt. Állítása szerint gyarapszik az induló tőke, és még mindig több mint 150 milliárd állampapírban van.

A lapnak azzal indokolta az ingatlanok vásárlását, hogy a kötvényhozam alacsony, az ingatlan jobb befektetés: tavaly már csak 1-1,5 százalékos kamatszint mellett tudtak befektetni.

Ezért választották az ingatlanbefektetést, ahol sokkal nagyobb hozamot lehet elérni.

A lap rákérdezett arra is, hogy a Duna-palotát a könyv szerint értékhez képest drágán vették. Fekete Zoltán erre azt válaszolta, hogy a könyv szerinti érték különbözik a piaci értéktől. Ha megépítettek egy házat tíz éve, akkor a könyv szerinti érték az lesz, amibe akkor került, és a bérbe adott ingatlanokat 4-5 százalékkal amortizálják évente. Vagyis csökken a könyv szerinti érték, miközben a valóságban termeli a hozamot, a bérleti díjak mennek felfelé, és az értéke növekszik. A könyv szerinti értéknek így nincs köze a piaci árhoz.

Megtudhattuk továbbá, hogy mivel közpénzt kezelnek, felelősen teszik, vagyis nem vásárolnak a piaci árnál drágábban.

Az interjúból az is kiderült, hogy az MNP alapítványai vállalati kötvényekből is szépen bevásároltak. Összesen 20 milliárd forintot fektettek ezekbe. Fekete szerint biztonságos befektetés például a Mol, valamint nyugat-európai bankkötvények különböző sorozatai. Vannak hozamtermelő beruházásaik, mint a Millenáris irodaházak, a Vörösmarty téren a Kasselik-ház vagy a posta régi székháza a közelmúltban megújult Széll Kálmán téren.

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG