Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

Márton Áronra emlékeztek Kolozsváron

2017.02.10. 18:34

Isten szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 78. évfordulójához közeledve a boldog emlékű püspökre emlékeztek Magyarország kolozsvári főkonzulátusán február 8-án.

Köszöntőjében Mile Lajos főkonzul emlékeztetett a 2016-ra meghirdetetett Márton Áron-emlékévre, amely igen széles körben ismertette és eljuttatta a a főpásztor örökségét és tanítását szerte a nagyvilágba, ahol magyarok élnek. Illőnek nevezte, hogy az emlékév lezárása után is emlékezzünk Áron püspökre, éppen ezért munkatársaival együtt fontosnak tartották, hogy a kolozsvári főkonzulátus is helyet adjon egy ilyen eseménynek.

Az est során Kovács Sándor főesperes, plébános Márton Áronnal kapcsolatos személyes élményeiből osztott meg a közönséggel, kiemelve a püspök jóságát, ahogyan az emberekhez tudott fordulni, övéit figyelemmel kísérte és segített, ahol tudott, akár szenvedések árán is.

A megemlékezés kiemelkedő programpontja A Hegy című DVD-összeállítás bemutatója volt. Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, mérnök munkája ismertetésével kezdte a bemutatót, amelyet már közel huszonhárom éve kezdett Mihály József káplánnal, jelenlegi jobbágytelki plébánossal. A DVD-összeállítás három részből áll, öt és fél órát ölel fel. Az összeállítás során korabeli fényképeken, hangfelvételeken, egy rövid mozgóképen és a visszaemlékezéseken keresztül elevenedik meg a Hegy, vagyis Márton Áron püspök.

A bemutató után Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója a múlt évben megjelent Márton Áron püspökről szóló kiadványokat ismertette és ajánlotta a jelenlévőknek, kiemelve, hogy azok megvásárlásával hozzájárulnak a szentté avatási ügy költségeihez.

A konzulátuson tartott megemlékezés a 78. évfordulóra való készület jegyében zajlott, ugyanis február 12-én, vasárnap a Szent Mihály Nőszövetség dísztermében délután 5 órakor Virt László szociológus, Márton Áron életének egyik legjobb ismerője, kutatója tart előadást, amelyet ünnepi szentmise követ a Szent Mihály-templomban.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG