Az értelmiségi réteg, pontosabban az értelmiség zsidó része, mihelyt szóhoz jut, azonnal a mai magyar jelent kezdi szidni, ócsárolni. Nincs megelégedve a jelenlegi helyzetével, a helyzettel. Annyira feltűnő ez a jelenség, hogy megérdemel egy kis körbejárást, hevenyészett elemzést. 

Azért “hevenyészett”, mert az alapos, mindent figyelembe vevő okfejtés könyvtárnyi anyaga már rendelkezésre áll: a történelem tudja, miről van szó.
De napjainkban mi fáj a “magyar” zsidóságnak, miért kapja fel a fejét állandóan, mi birizgálja a csőrét?
Nyilvánvalóan az elvesztett pozíciókat követeli vissza, amelyeket a kommunista rezsimben szerzett, és a rendszerváltás zűrzavarában tovább erősített.
Most itt állnak megfürödve, a nemzeti érzés feléledésével kissé hátrébb sorolva, sorolódva.
Persze, még így is túlságosan erős a pozíciójuk, “felülreprezentáltak” a pénzvilág, a művészetek, az ütős területek tekintetében a magyar nemzet életében. Akkor miért a nagy jajveszékelés?
Mert ők az egészet akarják, nem elég a létszámarányos hatalom!
A hatalom kell, egészen, tisztán, totálisan!

A magyar a kapa mellett, a fizikai munkáknál, valamelyest a csekély kreatív gondolkodást igénylő tevékenységeknél ügyködjön. A zsidó ember számára fenntartott, az ész próbáját igénylő, és a tőke gazdagodásával járó területeken ne próbálkozzanak, mert ez az ő privilégiumuk, itt vannak ők otthon. Csak baj származik abból, ha kotnyeleskednek a magyarok, a gojok.

Különben már bebizonyosodott, hogy a magyar észjárás nem alkalmas a bonyolultabb dolgok kezelésére, a történelem során mindig elbukott a nemzeti próbálkozás az erőt meghaladó dolgok kezelésénél – így gondolkodnak ők, a zsidók, Isten választott népe.
Szóval, valahogy így áll a helyzet. Most a magyar kormány azt hiszi, hogy nélkülünk, a zsidóság nélkül is tud előbbre lépni.
Pedig dőreség ez a gondolat!

Nem tanult úgy látszik ez a nemzet, amiből tanulnia kellett volna.
Körülbelül így áll a helyzet. Az értelmiség, a zsidó értelmiség ezért mozgolódik, ezt akarja megértetni a magyarsággal, a magyar kormánnyal.
„Értsél a szóból magyar, mert nélkülünk nem mész semmire!”
Csak tönkre.
Ha még nem mentél eléggé.
Hol van már a magyar? Jóformán nem is jegyzik a tőzsdén, kiüresedett fogalom a “magyarkodás”, szinte nevetséges, amit képzelnek egyesek a magyarságukkal. Jobban tették volna, ha a déli határ mentén menetrendszerű vonatokat indítottak volna a migránsoknak, megkérve természetesen a fuvardíjat, egy kicsit meg is borsozva azt, és csináljanak a németek, amit akarnak a “willkommenskultúrájukkal”. „Ennyi sütnivalója nem volt a magyar kormánynak? Kerítést építeni! Jó, hogy nem várfalat építettek, Dobó Istvánokkal, Dobó Katicákkal!”

Körülbelül így gondolkodik a magyar értelmiség, legalább is a zsidó részleg.
Na, meg az olimpia! Már el is költötték a hasznot, ami abból lett volna – tromfol rá a másik, de ebből a fajtából.
És fityiszt mutatnak a magyarságnak.
A jól neveltebbek.
A többiek meg elküldik a búsba a magyarságot, el a Kárpát medencéből!

Erdélyi János