Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

"A KORMÁNYNAK KIEMELTEN FONTOS A VIDÉK"

2017.03.17. 10:40, alfahir.hu
Kivéve, ha cselekedni és dolgozni kéne, mert akkor nagyon gyosan elfogy a lendület.

Elöregedő vidék, elvándorló fiatalok, üresen álló, kiadásra váró üzlethelyiségek. A jobb élet reményében egyre többen költöznek be a városokba, míg mások a főváros felé veszik az irányt, ahol azonban megfizethetetlenek az albérleti díjak. Nincs ez másként a takaros kis tolnai településen, Ozorán sem.

A község az országos híradásokba rendre a hírhedt drogfesztiváljával kerül be. Azonban március 15-ét frissen magunk mögött hagyva említsük meg, hogy a '48-as honvédek itt aratták első komoly győzelmüket, de sok más érdekesség mellett álljon itt, hogy például Illyés Gyula is a településen gyerekeskedett.

A vidék elárultatásának jó példája ma a község, ahol a helyiek legaktuálisabb problémát a bezárt takarékszövetkezet jelenti, amely nélkül - zsákfalu lévén - 10 kilométerre kell bejárniuk az ozoraiaknak. A másfél ezer lelkes településen ez különösen a vállalkozók életét nehezíti meg. 

Lakossági megkeresést követően a helyzet orvoslása céljából Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke a kormányhoz fordult segítségért. Korrekt hangvételű beadványában felhívja a figyelmet arra a folyamatra, amely részeként a kistelepülések és a városok között – ingatlanárak, ingatlankereslet stb. vonatkozásában – egyre nagyobbra nyílik az olló. A jobbikos politikus szerint "ahogy a demográfiai és társadalmi problémák halmozott jelenléte a gazdasági teljesítményt is jelentősen befolyásolja, úgy fordítva is megfigyelhető, hogy a gazdasági élet nehézségei, de akár a pénzügyek intézése elé gördített akadályok is hozzájárulnak a falvak lélekszámának csökkenéséhez." 

A fentiekben vázolt probléma megítélésem szerint némi kormányzati segítséggel orvosolható. Ennek érdekében fordultam Önhöz bizalommal, kérve segítő közbenjárását! - írja Sneider a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszterhez intézett kérdésében.

BÁR A KORMÁNY KIEMELTEN FONTOSNAK TARTJA, DE...

Fónagy János államtitkár válaszában kifejti:

- A kormány kiemelten fontosnak tartja a vidéki lakosságnak nyújtott pénzügyi szolgáltatások színvonalának felzárkózását a nagyobb városokban élő lakosságnak nyújtott szolgáltatások szintjéhez;

- Az ozorai takarékszövetkezet bezárásáról körültekintő mérlegelést követően, üzleti-szakmai indokok alapján;

- A helyi önkormányzat a hibás, mert nem helyezte át számlájának a vezetését a helyi takarékszövetkezeti fiókba;

- A kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy csökkentse, és ahol lehet, megszüntesse a városi és vidéki lakosság életkörülményei között lévő különbségeket.

Mindezek ellenére az ozoraiak - a kormány szerint - járjanak csak nyugodtan a 10 km-re lévő pincehelyi fiókhoz. Mert mint utólag tudjuk: olimpiára lett volna pénz, csak a szemét kis "Soros-bérencek" megakadályozták (ami ebben a formában nem igaz, Orbán Viktorék a vita helyett a megfutamodást választották - a szerk.), ám az ozorai takarék megmentésére már nincs pénz. Ez ugyanis aránytalanul megterhelné a büdzsét. Nem ez az egyetlen ami érthetetlen ebben az országban.

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG