Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

Több ezer eurót bukhatnak a magyar munkavállalók

2017.03.21. 11:02, mno.hu
 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Havonta akár kétezer eurós (több mint hatszázezer forint) gyes, több mint százeurós családi pótlék, kedvezőbb adórendszer és a magyar átlagkeresetet messze meghaladó bérek – bőven van veszítenivalójuk Ausztriában munkát vállaló honfitársainknak. A nyugati szomszédunknál dolgozó külföldiek sorsa a hétvégén került ismét napirendre, miután az osztrák külügyminiszter, Sebastian Kurz arról beszélt, hogy jelentősen szigorítaná a bevándorlók szociális juttatásokhoz való hozzáférését.

 

Öt év után járna a támogatás

Mint arról beszámoltunk, az Österreich című lap vasárnapi számában megjelent interjú szerint az osztrák állam csak öt év után adná meg a külföldieknek juttatható szociális támogatást. A külügyi és integrációs miniszter a szociális rendszerükbe történő „bevándorlás” megállításának szándékával magyarázta a kezdeményezést. Kurz azt szeretné elérni, hogy azok, akik elveszítik munkájukat Ausztriában, visszatérjenek a hazájukba, vagy legalább átmenjenek egy másik uniós tagállamba, ahol munkát találnak. Javaslata szerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák. Ez pedig, az itthoninál jóval kedvezőbb családtámogatási rendszer miatt, a magyar családosoknak kiváltképp nagy érvágás lenne.

Legalább 85 ezer magyar Ausztriában

Az Osztrák Közfoglalkoztatási Szolgálat (AMS) tavalyi statisztikái szerint a rendelkezés több mint 615 ezer embert érintene. Az Ausztriában munkát vállaló külföldiek között a magyarok alkotják a negyedik legnagyobb csoportot, 2015-ben mintegy 70 800 honfitársunk dolgozott a közép-európai országban. Az Ausztriában bejegyzett munkanélküliek száma 96 477 fő, az AMS szerint ebből 5100 magyar. Sárdi Tamás, az Ausztriában dolgozó magyarok pénzügyi tanácsadója, az Osztrák Ügyek irodavezetője elmondja, drámaian emelkedik a kint élő magyarok száma, idén már eléri a nyolcvanötezret.

– Kurz bejelentése inkább kommunikációs fogás, semmint kiforrott szociálpolitikai reformcsomag – mondta a pénzügyi szakember, s hozzátette: nem ez az első alkalom, hogy a kormánypárt hangzatos bejelentést tesz. Szerinte az Ausztriában dolgozó magyar embereknek nincs miért aggódniuk, az uniós alapelveknek ugyanis ellentmondana az intézkedés bevezetése. A szakember hozzátette, indokolatlan az osztrák kormány populista kommunikációja. Nincs ugyanis tömeges visszaélés a kedvező szociálpolitikai rendszerrel, amiről az osztrák adóhivatal több esetben meg is bizonyosodott.

 

Sokat fizet a gyermekgondozási segély is

Tény ugyanakkor, hogy az osztrák jóléti államnak köszönhetően bizonyos esetekben a munkavállaló a befizetett adójának többszörösét kapja vissza az államtól. – Ausztriában a társadalombiztosítás évente átlagosan 3000 euró, egy háromgyerekes szülő azonban havonta 600, egy négygyerekes 800 euró támogatást kaphat az államtól – folytatta Sárdi. A családi támogatás azonban a kevesebb óraszámban dolgozókat is megilleti, ezért például egy heti nyolc órára bejelentett magyar takarítónő havi 60 eurós társadalombiztosítás befizetésével is megkaphatja a havi 600 eurós szociális juttatást. Sokat fizet a gyermekgondozási segély is. Sárdi Tamás elmondja, a gyes teljes összege gyermekenként 12 és 13 ezer euró között van, vagyis elérheti a négymillió forintot is. Összehasonlításképp, Magyarországon a három évig felvehető gyes összesen egymillió forint bevételt jelent a családnak. – Munkanélküli-ellátásra csak azok jogosultak, akik életvitelszerűen az országban élnek, állandó lakcímmel – folytatta Sárdi. Ezt pedig a hatóságok szigorúan ellenőrzik, ami, tekintettel az összegre, érthető is. A legalacsonyabb ellátás ugyanis havonta 800 euró (vagyis 246 ezer forint), amihez egyéb szociális támogatások is igényelhetők.

Mindez vonzóvá teszi az osztrák munkaerőpiacot a magyarok számára.

Tömegesen mennének nyugatra dolgozni

Hegyesi Gabriella, az RCP Vermietung osztrák munkaközvetítő cég irodavezetője lapunk megkeresésére elmondta: hetente két-háromszáz ember érdeklődik osztrák munkalehetőség iránt. – Az ország minden pontjáról érkeznek önéletrajzok – folytatta, azt azonban hozzátette, sikerrel csak kevesen pályáznak. Az alapfoknál erősebb német nyelvtudás ugyanis még a szakmunkásokkal szemben is elvárás, a szomorú tapasztalat azonban az, hogy a külföldre vágyó magyar emberek közül csak nagyon kevesen beszélnek idegen nyelvet.

– A fiatalok inkább elboldogulnak vele, az idősebb, 50-60 éves korosztály azonban nem – tette hozzá Hegyesi Gabriella. A munkaközvetítő szerint egyre több az olyan, nyugdíj előtt álló magyar, aki Ausztriában keres munkát. Igény pedig lenne rájuk. Az osztrák munkaerőpiacon ugyanis nemcsak a kereslet nagy, de a kínálat is.

– Az idősebb korosztályban nagyon jó szakemberek vannak – mondta Hegyesi, szerinte megfelelő németnyelv-tudással jók a lehetőségek Ausztriában. A munkavállalóval kilenc hónapos szerződéseket kötnek, s ha a dolgozó bevált, újabb kilenc hónapos szerződést írnak alá. Az osztrák cégek elsősorban szakmunkásokat keresnek, festők, hegesztők találnak az országban leginkább munkát. Hegyesi szerint a nyelvtudás mellett problémát okoz a mobilitás hiánya is. A legtöbben Ausztria keleti részén és Bécsben keresnek állást, pedig az ország nyugati tartományaiban is számtalan lehetőség van.

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon