Mindenki megy a levesbe 2017.08.09. 16:43, Ifj. Tompó László - Hunhír.info
ilyen a szocializmus álarctalanul
Tényleg félelmetes, milyen sokan látták az 1917-es szentpétervári forradalom alatt és után a marxista-leninista szocializmus valódi arcát. Mégis, mintha pusztába kiáltottak maradtak volna szavaik.
Kik is voltak a „mindenki egyenlőség”-ét oly fennen hangoztatók? Itt van egy kitűnő szociológiai mű (1946á-ban persze indexre került). Ebből idézünk:
„Azon nagy szerepnél fogva, amelyet a zsidóság betöltött a bolsevista népmozgalmak idején s amelyet ma is betölt például Oroszországban, egyesek szemében a történelmileg kialakult zsidó race szelleme lappang a modern társadalmi válságok mögött, mint mozgató tényező. Georges Batault az ő Le probleme juif (Páris, 1921) című művében juttatja erőteljesen kifejezésre ezt a felfogást. Rámutat a modern civilizáció nemzetgazdasági alapjellegére, amelyet kivált Ricardo Dávid politikai merkantilizmusából s a Marx-féle, úgynevezett tudományos szociálizmusból eredeztet. A modern állam életi s társadalmi válságokban szerepet vivő zsidókat a «juifs de l ors« (pénzemberek) s »juifs da sang« (szocialista-vezetők) kategóriába osztja. Az üzletekben s a forradalmakban megnyilatkozó, látszólag ellentétes törekvéseknek áthidalását abban a tényben keresi, hogy a zsidóság a revolúciókban az irracionális világot ébresztgeti, ahol könnyen értékesítheti a maga hideg, quantitativ értékek megszerzésére irányuló racionalitását. A Magyarországon közkézen forgó »The Jewish Peril (Protocols of the Elders of Zion. Published by « (The Britonss, London, 1920) című mű hasonló húrokat penget.”
(Kiss Albin: A magyar társadalomtan története. Budapest, 1925. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. Szent István Könyvek 28. 59-60. old.)
Magyarul ki kell fogni a szelet a vitorlából. A meglévő társadalmi feszültségeket, szociológiai problémákat mindig ideje korában kell kezelni – lehetőleg keresztényszocialista alapon. Csakhogy nem így történt, ezért hát nem kétséges, mi mindenre voltak lépesek a „pusztító erők” (77.old.):
„Fölvethetné valaki azt a kérdést, vajon miben nyilvánul itt meg a magyar lélek energiája; mi címen foglaljuk ide a magyar társadalomtan képviselőinek sorába emez idegen neveket és szellemeket, amelyeknek a magyar társadalom eszmei és érzelmi berendezkedéséhez semmi közük nincs. Sajnos, a feleletet Marxnak a német bourgeoisie-hez intézett szavai adják meg: De te fabula narratur. Rólunk szól itt az ének: a magyar munkásosztályról, amely a maga önálló kezdeményező képességeiben nem bízva honossági jogot biztosította nemcsak a vallási hagyományokkal, de a nemes emberi természettel is szeges ellentétben álló elméletek miazmáinak; a többi társadalmi rétegekről, amelyeket az. idegen felfogás – a meggyőzésnek minden emberi józanságot cserben hagyó eszközeivel – ma maga hekatombáinak szán. Hogy mire képesek ezek a pusztító erők, elég világosan láttuk a magyar kommunizmus idején, amikor a fegyveres erőszakkal reánk zúdított rendszer az őserdők életét honosította meg közöttünk. ahol minden bokorból a halál leskelődött reánk, miként ezt, ha elfeledtük volna, hűséges szociográfiai rajzolatokban idézhetjük szemeink elé a Huszár Károly szerkesztésében megjelent A proletárdiktatúra Magyarországon (Budapest, 1920) vagy a Gratz, Andrássy, Matlekovits, Berzeviczy, Wlassics vezetése mellett kiadott A bolsevizmus Magyarországon (Budapest, 1921) című művekben. A nemes természeti s nemzeti erők lüktetésétől függ, vajon tehetetlenül megadjuk-e magunkat a bennünket állandóan fenyegető sötét sorsnak s a társadalmi kérdések megoldását idegen szellemekre bízzuk-e, avagy a magunk egyediségének juttatunk-e valamelyes szerepet a magunk jövőjének előkészítésében, energikus kezekkel letépve a fátyolt a közelmúlt véres emlékeiről.”
Tanulság? A hol baloldali, hol jobboldali ellenzéki álarc mögé bújt szocializmus önmagában hordja a végezetét – de hogy mikor hull le róla az álarc, azért az az általuk kárvallottak ellenállásán is jócskán múlik. Különben mindenki megy a levesbe – de már álarctalanul.
|