Nem tudom, ki hogyan van vele, de lassan én úgy vagyok, hogy egy eleddig általam ismeretlen emberrel való találkozásom harmadik percében hajszálpontosan képes vagyok fölállítani róla a diagnózist: „Liberális!”

Elég az első percben kiböknöm neki: „Keresztet az iskolatermek falára!” Ha erre azzal jő, hogy ő ugyan keresztény – éspedig jó keresztény, de még mennyire! –, ám azért ezt mégse, mert nehogy már megsértsük ezzel mások érzékenységét, kész a látlelet. 

Máskor, ha nem a kereszttel hozakodom elő, hanem azzal, hogy mondjuk Nyirő József műveit is olvastatni kellene az iskolákban, s elkámpicsorodott képpel fordul el tőlem, ugyanez a helyzet.

Vagy ha végül csak annyit jegyzek meg, hogy otthonunkat mégse kelljen már menekültszállóvá átalakítanunk, és erre céklavörösen néz reánk a drága, felesleges tovább próbálkoznunk.

Liberális a jövevény akkor. Úgy is fogalmazhatunk persze, hogy kozmopolita. Érdekes viszont, hogy akik ilyenek, mintha nem szokták volna ab ovo megvetni a magyar irodalom egyik tizenkilencedik századi nagyját, aki egykor így fogalmazott:

„Én kozmopolita nem vagyok, s csak az, ki hazájának él, teljesíti kötelességét.”

Hűha meg ejha. Eötvös Józseftől való. Igaz, Eötvös inkább a szabadelvű kifejezést használta. Most kezdem megérteni, hogy miért is.